Kádárért két Serie A-csapat versenyezhet a télen

Lapértesülések szerint a Pescara és a Sampdoria is vinné Kádár Tamást, a Lech Poznan magyar válogatott bekkjét.
Dudás Gábor 2016. december 13., kedd 8:09
Lapértesülések szerint a Pescara és a Sampdoria is vinné Kádár Tamást, a Lech Poznan magyar válogatott bekkjét.
Szerző: Dudás Gábor 2016. december 13., kedd 8:09

 

Két olasz portál is arról számolt be, hogy két, a Serie A-ban szereplő gárda is akcióba lendül Kádár Tamás ügyében: e szerint a Sampdoria és a Pescara is vinné a magyar válogatott játékosát.

A beszámolók szerint a két klub sportigazgatói szinten (Carlo Osti – Sampdoria, illetve Luca Leone – Pescara) felvette már kapcsolatot a Lech Poznannal, és mindkét csapatnál igen elszántak abban a tekintetben, hogy megszerezzék az összességében kitűnő évet zárt, a védelem középén és bal oldalán is bevethető és Eb-résztvevő futballistát.

A pescarasport24.it cikke szerint a lengyel csapat 1 millió euró körüli összeget kér Kádárért, és az említett Leone a napokban Lengyelországba utazik, hogy megkezdje a tárgyalásokat. A portál szerint ráadásul a Pescara csomagban igazolna Lengyelországból, hiszen Kádár mellett a Legia Varsó lengyel válogatott középhátvédjét, Michal Pazdant, és a Lech 19 éves támadóját, Dawid Kownackit is vinnék.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz