Gyurcsó előtt bezárult egy kapu, országot kell váltania – ez áll a háttérben

A lengyelek úgy tudják, a válogatott szélső nem igazol a Wisla Krakkóba, ezért másik országban kell új csapat után néznie.
Budai László 2018. január 9., kedd 13:53
A lengyelek úgy tudják, a válogatott szélső nem igazol a Wisla Krakkóba, ezért másik országban kell új csapat után néznie.
Szerző: Budai László 2018. január 9., kedd 13:53

Lengyel sajtóhírek szerint Gyurcsó Ádám nem lesz a Wisla Krakkó labdarúgója. A magyar szélsőre csapata, a Pogon nem számít, ezért átadólistára is tette őt. A játékos szabadon tárgyalhat az érdeklődő egyesületekkel, ez azonban nem jelenti azt, hogy leendő klubjának ne kellene érte fizetnie.

Az elmúlt időszakban többször is szóba került Lengyelországban, hogy Gyurcsó a Wislába igazolhat, ott ugyanis nemrégiben nevezték ki azt a Joan Carrillót, akivel a futballista a Videotonnál már dolgozott együtt. Sőt, közösen bajnoki címet is nyertek a fehérváriakkal.

A wislaportal.pl azonban friss cikkében azt írja: Gyurcsó nem igazol a krakkóiakhoz. A lap úgy tudja, anyagi okok állhatnak a háttérben. A labdarúgónak igen jó szerződése van ugyanis a Pogonnál, de hasonló feltételeket nem tud biztosítani számára a Wisla.

Emiatt a játékosnak minden bizonnyal egy másik országban kell új csapat után néznie.

Amint arról hétfőn beszámoltunk: információink szerint arra is van esély, hogy Gyurcsó hazatérjen. A Diósgyőr például szívesen látná őt a soraiban, de csak abban az esetben lenne pénze a transzferre, ha Ugrai Rolandot – aki iránt izraeli élklub is érdeklődik – sikerül értékesítenie. Ez utóbbira azonban egyelőre kevés az esély.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz