A Legia Varszawa összességében jól szerepelt szeptemberben, amiben nem kis része volt az újra kivirágzó Nagy Dominiknek. Honfitársunk csapata mind az öt mérkőzésén kezdőként lépett pályára, és az olvasói szavazatok alapján a fővárosi klub legjobbjának bizonyult a hónapban. Nagy a szurkolói portál szerkesztőinek osztályzatai alapján kerek 7-es átlaggal végzett, míg a drukkerek szavazásán is az övé lett a legmagasabb pontszám (6.52). Ezzel Artur Jędrzejczyk és a portugál Cafu előtt végzett a voksoláson.

– Új emberként tértem vissza Magyarországról, és mindenképpen meg szeretném mutatni, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy a Legiában játsszak. Jó formában vagyok, és ezt legalább az év végéig szeretném fenntartani. A legfontosabb az edző biztatása. Ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjak nyújtani, éreznem kell a bizalmat. Korábban inkább a támadójáték foglalkoztatott, és több gólt lőttem, de most beáldoztam magamat a csapatért, és a saját térfelünkön is besegítek – nyilatkozta Nagy Dominik az elismerés után a legia.net-nek.

Az ex-fradista középpályás legszebb szeptemberi momentuma Legnica elleni sarokkal adott gólpassza, valamint a Lech Poznan elleni rangadót eldöntő gólja volt. Ez utóbbi után Nagy önfeledt gólörömében átugrotta a hirdetőpanelt, és egyenesen a Legia legfanatikusabbnak tartott szurkolói csoportjának szektoráig mászott fel.

Nagyot a Przeglad Sportowy című lap is megszólaltatta remek formája kapcsán. Szóba került az is, hogy korábban önzőséggel is megvádolták, mondván túl sokat egyénieskedik a pályán és sokszor csak magáért játszik.

– Korábban valóban inkább csak a támadások érdekeltek, több gólt is lőttem, de mostanra alávetettem magam a csapatnak, segítek a saját 16-osunk előtt a védekezésben is, bár igaz, ami igaz, néha azt érzem, túl messze vagyok az ellenfél kapujától…az idényre kitűzött célom a tíz gól és öt gólpassz, mert azért jobban szeretek gólt lőni, mint gólpasszt adni – tette hozzá mosolyogva. – Nagy álmom, hogy végre európai csoportkörbe vezessem a Legiát, ezért is jöttem anno Varsóba, de erre most várnom kell a következő idényig.