27 éves magyar dolgozhat a híres lengyel klubnál: "Egy NB II-es csapatot sokkal nehezebb kielemezni, mint az Evertont"

A Videotonnál még azt sem tudta, hogyan kell videós elemzést csinálni, ma már pedig a 13-szoros bajnoknál dolgozik.
Budai László 2018. január 19., péntek 13:31
A Videotonnál még azt sem tudta, hogyan kell videós elemzést csinálni, ma már pedig a 13-szoros bajnoknál dolgozik.
Szerző: Budai László 2018. január 19., péntek 13:31

Czuczi Mátyás személyében ismét fontos magyar szereplője lesz egy lengyel klubnak. Igaz, neki nem a pályán, hanem a háttérben kell bizonyítania. A 27 esztendős magyar videóelemző ugyanis a Videoton és a Hajduk Split után a Wisla Krakkónál is együtt dolgozik majd Joan Carrillóval.

- Imádom nézni a futballt, és mindent, ami ezzel kapcsolatos. A meccsnézés mindig kellemes időtöltés, nem számít, hányat kell megtekintenem egy héten. Korábban, amennyire lehetett, követtem a lengyel élvonalat. Akárcsak a szlovák és a szlovén bajnokságot. A Videotonnál scoutként is dolgoztam, és ezek a bajnokságok is alám tartoztak – idézi a gazetakrakowska.pl a magyar szakembert.

Czuczi fiatalon a Puskás Akadémiában kezdte játékoskarrierjét, majd hirtelen a Videoton felnőtt csapatának közelében kellett bizonyítania. Bemutatkoznia azonban nem sikerült az NB I-ben, majd egyre alacsonyabb osztályokban találta magát. Felismerte, hogy nem elég tehetséges ahhoz, hogy élvonalbeli játékos legyen belőle, ezért 21 évesen új kihívások felé nézett.

- A Videotonnál olyasvalakit kerestek, aki jó lehet játékosmegfigyelőnek is. Ott kezdtem el dolgozni, riportokat készítettem Carrillónak.

Amikor kinevezték vezetőedzőnek, megkért, sőt, nem is ez a jó szó, inkább kijelentette, hogy holnaptól én leszek az elemző is. Ez persze óriási dolog volt, de azt sem tudtam, hogyan működnek ezek a programok, és hogyan kell profi elemző videót csinálni. De annak köszönhetően, hogy Carrillo mellett voltam, megtanultam mindent.

Czuczi és Carrillo kapcsolata azután is megmaradt, hogy a spanyol tréner távozott Fehérvárról. Ezért Carrillo akkor is gondolt korábbi kollégájára, amikor kinevezték őt Horvátországban.

- Joan kért meg arra, hogy csatlakozzak hozzá a Hajduk szakmai stábjánál. Akkor a Puskás Akadémiánál dolgoztam, de azonnal meghoztam a döntést, tudtam, hogy rengeteget tanulhatok még Carrillótól. A taktikai tudás tekintetében Joan extramagas szintet képvisel. Volt az Espanyol elemzője például, és olyan trénerekkel dolgozhatott együtt, mint Mauricio Pochettino.

Czuczinak a Hajduknál az angol élvonalbeli Everton játékát is ki kellett elemeznie, hogy a csapat minél jobban felkészüljön az Európa Liga-párharcra. A magyar elemző szerint azonban közel sem itt kell keresni a munkája nehézségét.

- Egy olyan klubban, mint az Everton tényleg kiemelkedő futballisták vannak. De csapatként jól megjósolható, hogy mit játszanak, mert van egy biztos játékuk. A csapat minősége akkor is nagyon magas szinten van, ha tudjuk, hogyan támadnak, miként gyakorolnak nyomást, hiszen jön egy világklasszis labdarúgó, aki a különbséget jelenti két együttes között. Például Gylfi Sigurdsson, aki a visszavágón gólt szerzett. Amikor a Puskás Akadémiánál dolgoztam, másodosztályú együttesek játékát elemeztem.

Bár profi csapatokról beszélünk, gyakran hiányzott a rendszeresség a játékukból. Egy ilyen csapat kielemzése sokkal nehezebb, mint az Evertoné.

Czucziék már a Wisla Krakkónál is megkezdték a munkát, és itt sem volt kérdés, mi az első lépcsőfok számukra.

- Az első tréningtől kezdve Carrillo visszaállította az edzések videós felvételét, ami korábban nem volt jellemző itt. Számunkra azonban a munka nagyon fontos része, hogy meglegyen az összes tréning felvétele. Joan is szeret ezekkel dolgozni, ezért is használjuk sűrűn a videóelemzést. Multinacionális stábot alkotunk: van lengyel, spanyol, portugál és magyar résztvevő is. Ha bárkinek van valamilyen ötlete, akkor azt előadhatja a többieknek, és együtt megvitatjuk. Aztán kiválasztjuk a legjobb opciót – zárta szavait a magyar szakember.

A Wisla jelenleg a nyolcadik az Ekstraklasában, így még éppen felsőházi rájátszást érő helyen van. Igaz, csak hét egységgel van lemaradva a tabellát vezető Legia Varsótól is.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz