László Csabát kinevezték új csapatánál - hivatalos

A magyar tréner 2019 májusáig írt alá a skót Dundee United együttesénél.
Budai László 2017. november 8., szerda 12:53
A magyar tréner 2019 májusáig írt alá a skót Dundee United együttesénél.
Szerző: Budai László 2017. november 8., szerda 12:53
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A skót másodosztályú Dundee United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a csapat élére László Csabát nevezte ki. A tréner már hetek óta kapcsolatban volt a klubbal, egyes szurkolók már ki is nevezték őt korábban, és az edző Wikipedia-oldalát is meghekkelték.

A hivatalos bejelentés azonban csak ma történt meg, László 2019 májusáig írt alá, és csütörtökön találkozik majd először játékosaival.

A Dundee United 23 pontjával a második a skót második vonalban, de ugyanannyi pontja van, mint az első St. Mirennek. Igaz, az élmezőny mögöttük is igen szoros. A Dundee célja, hogy visszaverekedje magát az élvonalba.

László Csaba legutóbb a Dunaszerdahely együttesét irányította a szlovák első osztályban, a DAC-tól nyáron távozott. Korábban Skóciában is dolgozott már, a Hearts-ot a harmadik helyig vezette a legjobbak között.

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz