Köteles hétgólos, drámai meccsen debütált új csapatában

Bár a magyar kapusnak háromszor is betaláltak, a végén mégis örülhetett.
Budai László 2018. március 12., hétfő 21:23
Bár a magyar kapusnak háromszor is betaláltak, a végén mégis örülhetett.
Szerző: Budai László 2018. március 12., hétfő 21:23

Leigazolása után rögtön a kezdőcsapat tagja volt Köteles László a Köbenhavnben, amely a Helsingor ellen játszott hazai pályán, a dán élvonalban. A mérkőzés jól kezdődött a magyar kapus új együttesének, egy öngóllal ugyanis a 14. percben előnybe került.

Bár erre hamar válaszolt a vendégcsapat, a koppenhágaiak még a szünet előtt magabiztos, 3-1- előnyt szereztek. A második játékrész első 20 percében azonban a Helsingborg kétszer is mattolta Kötelest, és sokáig úgy tűnt, 3-3-as döntetlen lesz a meccs vége.

A 92. percben azonban Santander megszerezte a mindent eldöntő gólt, így Köteles drámai találkozón, győzelemmel debütált.

A Köbenhavn ezzel a negyedik, és már biztosan bejutott a bajnokság felsőházi rájátszásába.

Átigazolások
Bárány 2029-ig marad
Bárány Donát
2029 nyaráig meghosszabbította Bárány Donát szerződését a DVSC.
Kisvárda
Kérdéses a sorsuk
Kovács Marcell, Martin Chlumecky és Jasmin Mesanovic jövője kérdéses. A klubnak nincs hosszabbítási lehetősége, és a bizonytalan költségvetés miatt még nem tudnak tárgyalni velük. (NSO)
Tovább az összes átigazoláshoz