Itt a vége: Van Gaal visszavonult

Befejezte pályafutását a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballedzője.
Dudás Gábor 2017. január 17., kedd 9:10
Befejezte pályafutását a világ egyik legismertebb és legsikeresebb futballedzője.
Szerző: Dudás Gábor 2017. január 17., kedd 9:10

Hét bajnoki cím és négy kupagyőzelem mellett többek között egy BL-siker, egy UEFA-kupa győzelem és egy világbajnoki bronzérem is fűződik annak a Louis van Gaalnak a nevéhez, aki bejelentette, hogy felhagy az edzősködéssel, 65 évesen befejezve pályafutását.

 

A manchesteri távozása, azaz 2016 májusa óta munkanélküli holland szakember így nyilatkozott döntésének hátteréről:

- Már tavaly úgy gondoltam, hogy befejezem, aztán úgy gondoltam, elhamarkodott döntés lenne, de most már biztos vagyok benne, hogy nem térek vissza többé az edzősködéshez - idézi a BBC van Gaalt.

A tréner 1991 óta dolgozott vezetőedzőként, az Ajax, a Barcelona, az AZ Alkmaar, a Bayern München, a Manchester United és a holland válogatott kispadján is ült, és a nemzeti csapatot leszámítva minden gárdával nyert legalább egy trófeát. 


Mint később kiderült, a 65 esztendős holland szakember vejének halála miatt hozta meg a döntést.

- Sok minden történt a családomban, ami megváltoztatta azt, ahogy látom a dolgokat. Amikor elhagytam a Manchester Unitedet, úgy gondoltam, abbahagyom. Aztán ez a véleményem megváltozott, de most úgy hiszem, nem fogok többé edzősködni – magyarázta Van Gaal, aki irányította többek között az Ajaxot, az FC Barcelonát, a holland válogatottat, a Bayern Münchent és a Manchester Unitedet is.

Utolsó állomáshelye az angol klub volt, ahonnan tavaly májusban kellett távoznia. Elmondta, annak ellenére sem vállalt azóta állást, hogy kecsegtető ajánlatokat kapott Kínából.

Hozzátette, már a 2014-es brazíliai világbajnokság után – amelyen bronzéremre vezette hazája válogatottját – elgondolkodott a visszavonuláson, de a szigetországi munka lehetősége miatt végül folytatta.

- Ez egy fantasztikus ország, amely így szintén bekerült az önéletrajzomba – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy van-e még valami, amit edzőként megvalósítana, Van Gaal azt felelte: - Nincs, mindent elértem az életben. Nézzék meg az országokat, ahol dolgoztam, a klubok szintjét, ahol edzősködtem, nincs semmi, ami kimaradt volna. (MTI)

A Honvéd újabb játékosát engedte el, Radó másik NB I-es csapatban folytathatja - friss hazai átigazolási hírek

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
Tovább az összes átigazoláshoz