Hihetetlen - 37 lövésből és 11-esből sem lett gólja a holland sztárcsapatnak

Három győztes meccs után pontokat veszített, ráadásul hazai pályán a PSV Eindhoven a holland bajnokságban. Az ellenfél pedig az eddig 0 pontos Groningen volt, de a hazaiak hiába lőttek 37-szer kapura és végezhettek el 11-est is a 60 percig emberhátrányban játszó vendégek ellen, nem tudták bevenni a kaput.
Dudás Gábor 2016. augusztus 28., vasárnap 16:19
Három győztes meccs után pontokat veszített, ráadásul hazai pályán a PSV Eindhoven a holland bajnokságban. Az ellenfél pedig az eddig 0 pontos Groningen volt, de a hazaiak hiába lőttek 37-szer kapura és végezhettek el 11-est is a 60 percig emberhátrányban játszó vendégek ellen, nem tudták bevenni a kaput.
Szerző: Dudás Gábor 2016. augusztus 28., vasárnap 16:19
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz