Április végén beszámoltunk arról, hogy botrányba fulladt a PSG kupadöntője, miszerint a párizsiak támadója, Neymar megütött egy szurkolót, aki az éremosztást követően a pályáról levonuló brazilt telefonjával videózta, és szóban inzultálta.

A dél-amerikai játékos frusztráltságát rajta vezette le, csapattársainak kellett a támadót arrébb tessékelnie, amint az az alábbi videóban látható.

Az ESPN információi szerint a neve elhallgatását kérő Rennes-szurkoló azután döntött a per mellett, hogy

találkozott Neymar képviselőivel, akik az állítása szerint egyáltalán semmilyen elégtételre nem voltak hajlandóak az irányában.

A PSG brazil játékosa a tettéért a szabályok szerint akár nyolcmeccses eltiltás is kaphatott volna, de nagy valószínűséggel a francia szövetség provokációnak vette, így a kiszabható öt meccs helyett háromról tiltották el.

Neymarra rájár a rúd az utóbbi időben, hiszen még áprilisban a Bajnokok Ligájától is három meccsre elmeszelték, mert a Manchester United elleni összecsapás után a játékvezetőket kritizálta.

Négy ember, aki semmit nem tud a futballról, és csak a lassításokat nézi – mondta akkor a klasszis.