Ezekben a bajnokikban látjuk a hétvége "tuti" tippjeit

Ismét három meccsel támadjuk be a hétvégét. A www.tipplap.hu csapata – intelligens elemzőrendszere segítségével – ismételten felkészülten várja a találkozókat.
Csakfoci Admin 2018. július 28., szombat 10:07
Ismét három meccsel támadjuk be a hétvégét. A www.tipplap.hu csapata – intelligens elemzőrendszere segítségével – ismételten felkészülten várja a találkozókat.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. július 28., szombat 10:07

A svéd élvonal 15. fordulójában az egyre jobb formát mutató Östersund az Elfsborgot látja vendégül. A házigazda nem kezdte jól a szezont, de május közepe óta magára talált, azóta nem is kapott ki. A bajnoki szünetről is jól tért vissza, két siker mellett Malmőben remizett. Otthon 4-0-3-as a mérlege, 13 góljára 9-et kapott. Jelenleg már az 5. 24 egységgel. A borai alakulatnak nem megy ilyen jól, a sárga-feketék csak a 11. pozíciót foglalják el 16 ponttal. Ami érdekes, hogy a túrákon voltak eddig eredményesebben a fiúk (3-0-4). Formájuk szeszélyes, az utolsó két bajnokijukon nem rúgtam gólt. Az Östersund most jobban egyben van, a hazaiak az esélyesek, de a gólokat is érdemes megtenni egy másik szelvényen.

Ugyancsak szombaton feszül egymásnak a Göteborg és a Brommapojkarna. Az egykor szebb napokat megélt hazai alakulat az idei kiírásban csak szenved, a középmezőnyben tanyázik, saját közönsége előtt is gyatrán muzsikál (3-0-4). Szeszélyes passzban van – nagy kérdés, ma melyik arcát mutatja a kék-fehér sereg. A Bromma az egyik kiesőjelölt, 10 pontjával a 15., és eddig valamennyi túráját bebukták a piros-feketék (0-0-7), gólkülönbségük igencsak beszédes: 4-22. Az utolsó három fellépésén buktázott, legutóbb az AIK tömte ki (5-1). Bár a Göteborg sincs topformában, azért mégis a hazaiakra érdemes pakolni, no és elnézve a Brommapojkarna védelmét, a +2.5 is egészen jól hangzik.

A svéd második vonalban a Jönköping Södra a Helsingborgot fogadja. A hazaiak a középmezőnyben állomásoznak, otthon sokat remiznek (1-4-3), és rendre nem túl eseménydús meccseket vívnak (5-9. A közelmúltban inkább sikeresebbek, utolsó öt mérkőzésükből csak egyet veszítettek el. A Helsingborg a feljutást célozta meg, 31 ponttal a 2. Idegenben is erős (3-4-1), és jó passzban is érkeznek az ütközetre a piros-kékek. Nem várunk sok gólt a találkozón, a -2.5 benne van a pakliban, bátrabbak viszont bepróbálkozhatnak a D-vel is!

Sok sikert és kellemes pihenést kíván a www.tipplap.hu csapata!

Tippelj és nyerj az MTK-Fradi örökrangadóval

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz