A DAC a Dinamo Tbiliszi otthonában vívhatja ki a továbbjutást az Európa Liga első selejtezőkőrében. A felvidéki csapatnak nem lesz könnyű dolga, hiszen hazai pályán csak 1-1-es döntetlent ért el.

Marco Rossi bizakodó a visszavágó előtt.

 – 95 perc vár ránk, ennyi időnk van a gólszerzésre, nem lesz könnyű, ahogy eddig semmi sem volt az – idézi a sportolunk.sk az olasz edzőt. – Megígérhetem, mindent megteszünk a győzelemért. A legjobb, az utolsó pillanatban gólt szerezni, amikor már az ellenfél nem tud rá válaszolni.

A csapat lelkileg rendben van, a fizikai állapotunk jobb lehet. Újabb hét felkészülés van mögöttünk, eddig 60 percet bírtunk, most már teljes 90 percet fogunk.

– Az ellenfelünket tiszteljük, a Dinamo egy tradicionális klub, tehetséges, fiatal játékosokkal rendelkeznek. Ami a szurkolókat illeti, a legnagyobb elégtétel számukra a továbbjutás lenne. Tudjuk, a sikerünkre várnak és csak győzelemmel köszönhetjük meg nekik, hogy eljöttek Grúziába. Ami a taktikát illeti, a 0-0 nem jó eredmény, a Dinamo továbbjutását jelentené. Az ellenfél várhat, mi nem várhatunk. Az első mérkőzésen voltak helyzeteink, győzhettünk volna, de a 94. percben szerencsések voltunk, hogy nem kaptunk gólt.

Rossi számára ez az utolsó mérkőzés a DAC kispadján.

 – Ez a mérkőzés mindenki számára nagyon fontos, ugyanis a csapat továbbjuthat és az új edzővel újabb mérkőzéseket játszhat. Mindenhol a maximumot nyújtottam, még a felkészülési mérkőzéseken is. A felkészülést úgy végeztük, mintha tovább folytatnám a csapat élén – zárta az olasz szakember, aki a találkozó után átveszi a magyar válogatott irányítását.