"Majom": Rasszista botrány az Európa Ligában

Megvádoltak egy játékost, aki tagad.
Dudás Gábor 2016. augusztus 19., péntek 8:01
Megvádoltak egy játékost, aki tagad.
Szerző: Dudás Gábor 2016. augusztus 19., péntek 8:01

A Vad II István által vezetett Panathinaikosz - Bröndby találkozó nem csak a dánok által vitatott piros lap, de egy másik eset miatt is a középpontba került.

A mérkőzést követően a Bröndby dél-afrikai légiósa, Lebogang Phiri azt állította a BT nevű dán portálnak, hogy a görögök svéd támadója, a meccsen duplázó Marcus Berg majomnak nevezte a pályán.

- Ilyet még soha nem tapasztaltam a pályán, óriási tiszteletlenség, amit mondott – nyilatkozta a vendégek játékosa.

Berg mindent tagadott – ő hazája egyik lapjának, az Aftonbladetnek beszélt az esetről.

- Nem igaz, amit mond, sőt, rendkívül furcsa az állítása. Voltak összecsapások, verbálisan is a pályán, a csata hevében pedig sok minden elhangzik. Nem volt egy túlságosan spoetszerű meccs, de a találkozó végén ugyanúgy kezet fogtunk a Bröndby játékosaival. De amit állít, az nem igaz, ezt csak ő mondja, én biztos, hogy nem tettem – reagált a válogatott csatár.

Dániai beszámolók szerint az ügynek hivatalos folytatása lehet.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz