Két új igazolás és három meglepő hiányzó a Vidi EL-keretében - itt a 23 fős lista

Véglegessé vált a MOL Vidi FC 23 fős kerete az EL-csoportköre. Természetesen ott van a fehérváriak két legutóbbi nyári igazolása, Armin Hodzic és Georgi Milanov is, vannak azonban meglepőnek tűnő kimaradók is.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 5., szerda 12:45
Véglegessé vált a MOL Vidi FC 23 fős kerete az EL-csoportköre. Természetesen ott van a fehérváriak két legutóbbi nyári igazolása, Armin Hodzic és Georgi Milanov is, vannak azonban meglepőnek tűnő kimaradók is.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 5., szerda 12:45

Az Európa Liga csoportkörös mérkőzéseire szeptember 3-ig lehetett leadni azt a listát, amelyen azok a játékosok szerepelnek, akik ősszel pályára léphetnek a csapatokban.

A MOL Vidi FC a hivatalos oldalán ismertette a 23 fős keretét. A nevezettek között ott van a Dinamo Zagrebtől érkezett bosnyák támadó, Armin Hodzic, valamint a CSZKA Moszkva korábbi 40-szeres bolgár válogatott Georgi Milanov is. Mellettük még a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Géresi Krisztián is bekerült a keretbe, de nevezték Szabó Bálintot is.

Azt nem árt figyelembe venni, hogy a nevezésnél meg kell felelni bizonyos feltételeknek is. Maximum 25 főt lehet nevezni, és ebből nyolc játékosnak legalább 3 éven át Magyarországon kellett játszania 15 és 21 éves kora közt. Közülük négynek saját nevelésűnek kell lennie (vagyis legalább 3 idényt kellett eltölteni a klubnál 15-21 év között).

Kimaradt viszont a keretből a magyar bajnokikon gyakrabban is szóhoz jutó Sós Bence és Varga József, illetve a szerb légióst, Stefan Scsepovicsot sem nevezték be (az ő helyzetéről még augusztus közepén írtunk).

A MOL Vidi FC 23 fős kerete

Kapusok: Kovácsik Ádám, Tomas Tujvel, Hársfalvi András

Mezőnyjátékosok: Fiola Attila, Anel Hadzic, Hangya Szilveszter, Armin Hodzic, Huszti Szabolcs, Juhász Roland, Kovács István, Danko Lazovics, Loic Nego, Boban Nikolov, Pátkai Máté, Marko Scsepovics, Stopira, Tamás Krisztián, Tóth Bence, Vinícius, Georgi Milanov, Berecz Zsombor, Géresi Krisztián, Szabó Bálint

A MOL Vidi FC az első EL-csoportmeccset szeptember 20-án, csütörtökön 18:55-kor a fehérorosz BATE Boriszov ellen játssza a budapesti Groupama Arénában.

Véglegessé vált a Chelsea 23 fős kerete is - a két csapat első meccsét október 4-én rendezik, a visszavágót december 18-án, kedden játsszák a Groupama Arénában.

A Chelsea 23 fős kerete

Kapusok: Kepa Arrizabalaga, Willy Caballero.

Mezőnyjátékosok: Antonio Rüdiger, Marcos Alonso, Davide Zappacosta, Gary Cahill, Andreas Christensen, César Azpilicueta, David Luiz, Emerson Palmieri, Ethan Ampadu, Cesc Fabregas, Jorginho, N’Golo Kanté, Ross Barkley, Eden Hazard, Mateo Kovacic, Willian, Pedro, Ruben Loftus-Cheek, Victor Moses, Olivier Giroud, Álvaro Morata.

Az őszi találkozókra már hétfőn elkezdődött a jegyértékesítés, amiről ide kattintva tudhatsz meg többet!

Olvastad már?
Olcsón be lehet jutni a Chelsea-Vidi meccsre - megvannak a londoni jegyárak
Kiderültek a MOL-Vidi londoni, Chelsea elleni Európa Liga-meccsének jegyárai is.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz