Hemingway kiakadt az ellenfélre: “Kick-box csapat, kung-fu ütésekkel” - a csatárgondról is beszélt

George F. Hemingway szerint a minőségi közeg nemcsak drága, hanem finnyás is, ezért találnak nehezen csatárt.
Budai László 2018. július 27., péntek 16:41
George F. Hemingway szerint a minőségi közeg nemcsak drága, hanem finnyás is, ezért találnak nehezen csatárt.
Szerző: Budai László 2018. július 27., péntek 16:41

A Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a klub hivatalos honlapján szólalt fel csapata EL-ellenfele, a luxemburgi Niederkorn, valamint a csütörtöki mérkőzést vezető játékvezető ellen.  

- Ezt a foci nevű játékot lehet csatárok nélkül is játszani, de úgy azért sokkal nehezebb. Tegnap a Progrés Niederkorn kick-box csapatával játszottunk a továbbjutásért az Európa-liga második selejtező körében. Az eredményre nem lehet panasz, bár én 2-0-ás győzelmet vártam. Na majd Niederkornban. A szokatlanul durva, de szokásosan defenzív futballt játszó vendégegyüttes mindent megtett annak érdekében, hogy ne kapjon gólt. Ahogy az azeri Gabala elleni mérkőzésen is látni lehetett, totális védekező futball, kontra, meg a pontrúgások, amiből esetleg összejön egy gól.

Na meg persze a kézzel és lábbal bevitt kung-fu ütések. A mérkőzés játékvezetője, Mohammed Al-Hakim kiváló asszisztensnek bizonyult ehhez a stílushoz, mert a sárga lapot nagyon hosszú ideig a zsebében tartotta. Egy valamirevaló játékvezetővel legalább 2-3 luxemburgi játékos távozott volna piros lappal.

Nagy szerencsénk volt, hogy játékosainknak csak egy-két erősebb rúgás fájt, de komolyabb sérülés nem történt. Nagy baj lehet Svédországban - mely ország szövetsége delegálta őt az UEFA játékvezetői közé -, hogy egy ilyen képességű ember nemzetközi mérkőzéseket vezethet a Svéd Labdarúgó-szövetség nevében.  

Hemingway a csapat csatárgondjairól és a lehetséges igazolásokról is beszélt.  

- Nagyon remélem, hogy Danilo minél előbb rendelkezésünkre áll, de hiba lenne bevetni, mielőtt felépül, mert ez hosszú távú negatív következményekkel járhatna.

 

Továbbra is rendkívül aktívan keresünk csatárt, de a minőségi közeg nemcsak rendkívül drága, de finnyás is. Nehéz meggyőzni őket. Mi viszont csak olyan valakit akarunk igazolni, aki a többi játékoshoz hasonlóan szívvel-lélekkel hajt majd a kispesti csapat dicsőségéért.    

Átigazolások
ETO
Tóth kell a Nürnbergnek
A Bundesliga 2-es 1. FC Nürnberg már a második ajánlatot tette az ETO-nak Tóth Rajmundért. A játékost képviselő Fehér Milán azt is elárulta emellett: szeretnék, ha a felek megegyeznének egymással. (M4 Sport)
ETO
Benbouali helyzete
Ismét arról írnak külföldön, hogy az egyiptomi Al Ahly szerződtetné az ETO FC támadóját, Nadhir Benboualit. Steven Vanharen sportigazgató szerint egyelőre nem kaptak ajánlatot a játékosért.
ZTE
Akpe Victory újabb kérője
A Benfica és a Rangers után ezúttal a francia élvonalbeli Strasbourg együttesével hozták szóba a ZTE 19 éves nigériai belső védőjét, Akpe Victoryt. (Topmercato)
Tovább az összes átigazoláshoz