Vasas-Beitar

Európa Liga: Sokba kerültek a hibák, a Beitar élt az eséllyel

A meccs elején kapufát lőtt a magyar csapat, végül a Beitar örülhetett a visszavágó után.
Mokány Lajos 2017. július 6., csütörtök 22:19
Vasas-Beitar
A meccs elején kapufát lőtt a magyar csapat, végül a Beitar örülhetett a visszavágó után.
Szerző: Mokány Lajos 2017. július 6., csütörtök 22:19

A Vasas azonnal vezetést szerezhetett volna, ám Remili 19 méteres szabadrúgása a kapufáról a kapusra, majd onnan kifelé pattant. Majd egy vendégkontra után Hangya elkésett egy belépővel, így büntetőt rúghatott a Beitar, amelyet azonban Nagy Gergely kivédett. Mégis előnybe kerültek a vendégek: a szöglet után Ezra három védű gyűrűjében lőtt a hálóba (0-1).

Shechter azonnal növelhette volna az előnyt, de a Vasas kapusa nagyot hárított. A vendégek kontráiban benne volt a gólveszély, míg a Vasas Vaskó révén veszélyeztetett, fejese után alig ment mellé a labda. A folytatásban Kleisz lövése akadt be majdnem, de kissé mellé ment, így 0-1-el fordultak a csapatok.

Két gólra lett volna szüksége a Vasasnak a továbbjutáshoz, így aktívan, támadólag lépett fel a magyar csapat a második félidőben. Pavlovnak volt is egy lehetősége, de mellé ment. Szűk félórával a vége előtt aztán nehéz helyzetbe került az angyalföldi klub, egy újabb védelmi megingás után Ezra lőtte ki a bal alsót, 0-2-re módosítva az állást. Vida szépíthetett volna negyedórával a vége előtt, de 17 méteres lövését kiöklözte a kapus. A hosszabbításban Varenne is betalált, így a párharc előtt esélyesnek kikiáltott, nemzetközi porondon tapasztaltabb Beitar így végül 3-0-ra nyert és kettős győzelemmel jutott tovább.

Vasas - Beitar 0-3 (Ezra 10., 61., Varenne 92.) - élő közvetítés itt

Ami a többi magyar csapatot illeti: a Ferencváros a 10-2-vel továbbjutó Midtjylland ellen játszik a következő körben, míg a Videoton ellenfele a Nomme Kalju lesz, miután az észt csapat 2–1-re nyert a feröeri B36 Tórshavn otthonában.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Soroksár
Szerződéshosszabbítás
Kékesi Alexander meghosszabbította nyáron lejáró szerződését, így újabb 2 évre kötelezte el magát Soroksárra.
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Tovább az összes átigazoláshoz