EL-selejtező: A Vidi montenegrói, a Honvéd litván, a DVSC albán ellenféllel meccsel

A svájci Nyonban tartott kedd délutáni sorsoláson ellenfeleket kaptak az Európa Liga-selejtező első körében induló magyar csapatok, valamint a felvidéki DAC is.
Csakfoci Admin 2019. június 18., kedd 15:49
A svájci Nyonban tartott kedd délutáni sorsoláson ellenfeleket kaptak az Európa Liga-selejtező első körében induló magyar csapatok, valamint a felvidéki DAC is.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. június 18., kedd 15:49

Az UEFA kedden délután sorsolta ki az Európa Liga-selejtező első körét, ahol három magyar csapat, a MOL Vidi FC, a Budapest Honvéd és a Debreceni VSC, valamint a DAC Dunaszerdahely is ellenfelet kapott - az előbbi kiemeltként, utóbbi három nem kiemeltként várta az eseményt.

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyoni székházában megtartott sorsolásán kiderült:

a MOL Vidi FC a montenegrói Zeta Golubovci, a Honvéd a litván Zalgiris, a DVSC az albán Kukësivel, míg a DAC a lengyel Cracoviával mérkőzik meg.

Az első mérkőzéseket július 11-én, a visszavágókat július 18-án rendezik. A Honvéd és a Debrecen hazai pályán, míg a MOL Vidi FC és a DAC idegenben kezdi meg a szereplését.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló

Debreceni VSC-Kukesi (albán)
Budapest Honvéd-Zalgiris Vilnius (litván)
FK Zeta (montenegrói)-MOL Vidi FC
KS Cracovia (lengyel)-DAC

Olvastad már?
Eldőlt: A Ludogorec lesz a Fradi ellenfele BL-selejtezőben
A Ferencváros a bolgár Ludogorec együttesével kezdi meg a Bajnokok Ligája-selejtezőjét.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz