EL: DVSC-Roma is lehet a 2. körben – őket kaphatja a Vidi, a Honvéd, a Loki és a DAC

Továbbjutás esetén az olasz sztárcsapatot is vendégül láthatja a Debreceni VSC, a Vidi kiemeltként lengyel és szerb együttessel is megmérkőzhet, a Honvédra verhető ellenfelek várhatnak, míg a DAC-nak az Espanyol is jöhet.
Nyikes Zoltán 2019. június 19., szerda 9:45
Továbbjutás esetén az olasz sztárcsapatot is vendégül láthatja a Debreceni VSC, a Vidi kiemeltként lengyel és szerb együttessel is megmérkőzhet, a Honvédra verhető ellenfelek várhatnak, míg a DAC-nak az Espanyol is jöhet.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. június 19., szerda 9:45

Azok után, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség közzétette, mely csapatok ellen kerülhet össze a Ferencváros továbbjutás esetén a Bajnokok Ligája-selejtező második körében, ezúttal az Európa Ligában érdekelt magyar együtteseknél - MOL Vidi FC, Debreceni VSC, Budapest Honvéd - is szűkült a kör a következő lehetséges ellenfeleket illetően.

Az EL-selejtező második körének sorsolását 13 órától kezdik, honlapunk élő szöveges közvetítéssel jelentkezik.

A Vidi (kiemelt lesz) lehetséges ellenfelei a 2. körben továbbjutás esetén:

KS Lechia Gdańsk (lengyel)
FC Dinamo Tbilisi (grúz)-SP La Fiorita (san marinói)/UE Engordany (andorrai) továbbjutója
NK Olimpija Ljubljana (szlovén)-Rīgas FS (lett) továbbjutója
Breidablik (izlandi) or FC Vaduz (liechtensteini) továbbjutója
FK Radnicki Niš (szerb)-FC Flora Tallinn (észt) továbbjutója

A DVSC (nem lesz kiemelt) lehetséges ellenfelei a 2. körben továbbjutás esetén:

NK Osijek (horvát)
AS Roma (olasz)
FC Luzern (svájci)
FC Prishtina (koszovói)/St. Joseph's (gibraltári)-Rangers FC (skót) továbbjutója
Gzira United (máltai)-Hajduk Split (horvát) továbbjutója

A Honvéd (kiemelt lesz) lehetséges ellenfelei a 2. körben továbbjutás esetén:

AEL Limassol (ciprusi)
FK Sabail (azeri)-Universitatea Craiova (román) továbbjutója
Connah's Quay Nomads (walesi)-Kilmarnock FC (skót) továbbjutója
Sahtyor Szoligorszk (Sahcjor Szalihorszk, fehérorosz)-Hibernians (máltai) továbbjutója
Jeunesse Esch (luxemburgi)-Tobol Kosztanaj (kazah) továbbjutója
Crusaders FC (északír)-B36 Tórshavn (feröeri) továbbjutója

A DAC (nem lesz kiemelt) lehetséges ellenfelei a 2. körben továbbjutás esetén:

RCD Espanyol (spanyol)
Atromitosz FC (görög)
FC Arszenál Tula (orosz)
FC Dinamo Minszk (fehérorosz)-FK Liepaja (litván) továbbjutója
KF Laçi (albán)-Hapoel Beer-Seva FC (izraeli)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz