EL: Dárdaiék kiestek, bravúrt csinált az MTK ellenfele - eredmények

Meglepetések is születtek az Európa Liga-selejtezőjében.
Mokány Lajos 2016. augusztus 4., csütörtök 20:08
Meglepetések is születtek az Európa Liga-selejtezőjében.
Szerző: Mokány Lajos 2016. augusztus 4., csütörtök 20:08

A nap első nagy meglepetését a ciprusi AEK Larnaca okozta, amely idegenben nyert 1-0-ra a Szpartak Moszkva ellen, és így továbbjutott. 

Az MTK-t kettős győzelemmel kiverő azeri Qabala is bravúrt hajtott végre: az idegenbeli 1-1 után hazai pályán 1-0-ra megverte a francia élvonalbeli Lille-t, és továbbjutott a következő körbe.

Kiesett Dárdai Pál csapata is: a berliniek 3-1-re kaptak ki Pukki mesterhármasa után a dán Bröndbytől, így a hazai pályán szerzett egygólos előny kevésnek bizonyult. A Hertha Ibisevic egyenlítő találata után a 34. percig továbbjutásra állt, de aztán győztek a dánok.

Hiába szerzett idegenben előnyt, ám kiesett a szlovák Trnava, amely 1-0-ra kikapott a bécsi Austriától, majd a 11-es párbajt az osztrákok nyerték.

A negyedik forduló sorsolását pénteken tartják.

Európa Liga-selejtező, 3. forduló, visszavágók (az UEFA honlapja alapján):
Spartak Trnava (szlovák)-Austria Wien (osztrák) 0-1 (0-0, 0-1, 0-1), 11-esekkel 4-5
    Továbbjutott: az Austria Wien 1-1-es összesítést követően 11-esekkel.
Apollon Limassol (ciprusi)-Grasshoppers (svájci) 3-3 (0-0, 2-1, 3-2)
    Tj.: a Grasshoppers 5-4-es összesítéssel.
Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Pandurii Targu Jiu (román) 2-1 (1-0)
    Tj.: a Makkabi Tel-Aviv kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Vojvodina (szerb) 0-2 (0-1)
    Tj.: a Vojvodina 3-1-es összesítéssel.
AEK Athén (görög) - Saint-Étienne (francia) 0-1 (0-1)
    Tj.: a Saint-Étienne 1-0-s összesítéssel.
Midtjylland (dán)-Videoton FC 1-1 (0-0, 0-1, 1-1)
    Tj.: a Midtjylland 2-1-es összesítéssel.
Szpartak Moszkva (orosz)-AEK Larnaca (ciprusi) 0-1 (0-0)
    Továbbjutott: az AEK Larnaca 2-1-es összesítéssel.
HJK Helsinki (finn)-IFK Göteborg (svéd) 0-2 (0-1)
    Tj.: az IFK Göteborg 3-2-es összesítéssel.
Nömme Kalju (észt)-Osmanlispor (török) 0-2 (0-2)
    Tj.: az Osmanlispor kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
FK Krasznodar (orosz)-Birkirkara (máltai) 3-1 (3-0)
    Tj.: az FK Krasznodar kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel.
Jannina (görög)-AZ Alkmaar (holland) 1-2 (1-2)
    Tj.: az AZ Alkmaar kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.
Vorskla Poltava (ukrán)-Lokomotiva Zagreb (horvát) 2-3 (0-1)
    Tj.: a Lokomotiva Zagreb 3-2-es összesítéssel.
AIK Stockholm (svéd)-Panathinaikosz (görög) 0-2 (0-0)
    Tj.: a Panathinaikosz kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.
Beitar Jerusalem (izraeli)-Jelgava (lett) 3-0 (2-0)
    Tj.: a Beitar Jerusalem 4-1-es összesítéssel.
Arouca (portugál)-Heracles (holland) 0-0
    Tj.: az Arouca 1-1-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal.
Gabala (azeri)-Lille (francia) 1-0 (1-0)
    Tj.: a Gabala 2-1-es összesítéssel.
Mladá Boleslav (cseh)-Skendija (macedón) 1-0 (0-0)
    Tj.: a Skendija 2-1-es összesítéssel.
Sonderjyske (dán)-Zaglebie Lubin (lengyel) 1-1 (0-1)
    Tj.: a Sonderjyske 3-2-es összesítéssel.

    szerdán játszották:
Slovan Liberec (cseh)-Admira Wacker (osztrák) 2-0 (2-0)
    Tj.: a Liberec kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz