DAC: Korábbi Benfica-edző veheti át a csapat irányítását - sajtóhír

Hélder Cristovao komoly tehetségekkel dolgozhatott együtt a lisszaboniak második csapatánál, nem egyet már szinte kész játékosként adott fel az első kerethez.
Csakfoci Admin 2020. január 5., vasárnap 14:35
Hélder Cristovao komoly tehetségekkel dolgozhatott együtt a lisszaboniak második csapatánál, nem egyet már szinte kész játékosként adott fel az első kerethez.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. január 5., vasárnap 14:35

Honlapunkon jeleztük a héten, hogy a DAC csapata szerződést bontott Peter Hyballa vezetőedzővel. Világi Oszkár tulajdonos indoklása szerint azért volt szükség a váltásra, mert a felvidéki klub az előző éveknél felkészültebben szeretne nekivágni a nyári nemzetközi kupaselejtezőknek, ezért olyan szakemberrel szeretnék folytatni az idényt, akire a következő szezonban is számíthatnak.

A szlovák sport.sk értesülései szerint Hyballa utódja nem más lesz, mint a játékosként 35-szörös portugál válogatott Hélder Cristovao. A 48 éves mester edzői pályafutását az Estorilnál kezdte, majd egy Portimonensénél eltöltött rövid kitérő után 5 éven keresztül a Benfica B csapatát irányította.

A lisszaboni csapatnál olyan tehetségekkel dolgozhatott együtt, mint Renato Sanches, Nélson Semedo, Victor Lindelöf, Joao Cancelo, Bernardo Silva, vagy éppen Joao Felix. A szakember 2018-as távozása után a szaúdi Al-Naszr akadémiáját vezette átmenetileg, jelenleg viszont nem áll szerződésben egy csapattal sem.

Hélder neve már másfél évvel korábban, Marco Rossi távozásakor is felmerült Dunaszerdahelyen, ám akkor a német edzőképzést maga mögött hagyó Peter Hyballát választotta Világi Oszkár.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Honvéd
Futács Márkó
A sportal.hu információi szerint Futács Márkó a Honvédnál folytathatja a pályafutását. A 34 éves, 3-szoros magyar válogatott csatár jelenleg szabadon igazolható, legutóbb az MTK-ban játszott.
Puskás Akadémia
Batik Bence
Az nb1.hu úgy tudja, nem hosszabbítják meg Batik Bence szezon végén lejáró szerződését. A korábbi Fradi-játékos helyét az angol harmadosztályú Charltonban játszó Terell Thomas veheti át.
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Tovább az összes átigazoláshoz