Bölöni tradicionális belga élvonalbeli csapatot irányíthat

A szakembert a Royal Antwerp élére nevezték ki.
Budai László 2017. június 16., péntek 16:47
A szakembert a Royal Antwerp élére nevezték ki.
Szerző: Budai László 2017. június 16., péntek 16:47

A belga első osztályba frissen feljutott Royal Antwerp hivatalosan is bejelentette, hogy Bölöni László irányításával vág neki a következő szezonnak. A Royal tradicionális együttesnek számít, már 1880-ban megalapították, négyszer bajnokságot is nyert Belgiumban.

Bölöni korábban a román válogatottat, a Monacót, a Sportingot és a Standard Liége-t is irányította, mindhárom gárdával bajnok lett, legutóbb a szaúdi Al-Ittihadnál dolgozott.

A Marosvásárhelyen született szakember játékosként is nagyon sikeres volt, a Stauával BEK-győzelmet ünnepelhetett, a román válogatottban 108-szor játszott.

 
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz