Szoboszlai BL-csoportkörét a Liverpool és a Tottenham hozhatja össze

Azzal, hogy két angol csapat jutott a döntőbe, megnyílt az út az osztrák bajnok Red Bull Salzburg - soraiban Szoboszlai Dominikkal - előtt, hogy modernkori története során először legyen a csoportkör résztvevője a Bajnokok Ligájában. Ez kell még hozzá. 
Dudás Gábor 2019. május 9., csütörtök 10:22
Azzal, hogy két angol csapat jutott a döntőbe, megnyílt az út az osztrák bajnok Red Bull Salzburg - soraiban Szoboszlai Dominikkal - előtt, hogy modernkori története során először legyen a csoportkör résztvevője a Bajnokok Ligájában. Ez kell még hozzá. 
Szerző: Dudás Gábor 2019. május 9., csütörtök 10:22

Mint ismeretes, angol házidöntőt rendeznek majd a Bajnokok Ligájában, miután a Liverpool és a Tottenham jutott - két nem mindennapi (Barcelona 4-0, illetve Ajax 3-2) mérkőzésen - a június 1-i, madridi fináléba.

A Vörösök és a Spurs sikere azonban nem csak az angol labdarúgásnak "jött jól": az UEFA ugyanis az európai klubranglistán 11. Auszria bajnokának adhat automatikus részvételi jogot a BL következő csoportkörében. Emiatt a Red Bull Salzburgnál már elkezdték a készülődést a BL-főtáblára, egyelőre egy sejtelmes kép kíséretében...

FC Red Bull Salzburg

?

Annak, hogy a "BL-függönyt" még nem húzták el teljesen Salzburgban, egy oka van: a Liverpool ugyan már kvalifikálta magát a Premier Leage-ből a legrangosabb európai kupasorozat következő csoportkörébe is, a Tottenham ottani szereplése még nem fix matematikailag, az utolsó fordulóban ugyanis papíron az Arsenal még megelőzheti városi riválisát a tabellán és felugorhat a negyedik helyre - hívta fel a figyelmet a német Kicker. Igaz, ehhez a hárompontos hátrány mellett egy nyolccal jobb gólkülönbséget is le kellene dolgoznia az Ágyúsoknak az utolsó fordulóban...

Salzburgban tehát azért joggal reménykedhetnek, méghozzá egy történelmi sikerben:

Szoboszlai Dominik klubja eddig 11-szer(!) próbálkozott sikertelenül, hogy a selejtezők révén bekerüljön a BL elitkörébe

- tavaly például a szerb Crvena Zvezda ütötte el ettől az osztrák topcsapatot. Ha minden úgy alakul, ahogy azt a papírforma sugallja, akkor a hétvégén először ünnepelhetnek BL-csoportkörös csapatot Salzburgban, mióta a Red Bull áll a csapat mögött.

Átigazolások
Kisvárda
Szerződéskötés
Hosszú távú megállapodást kötöttek a 16 éves Dmitro Terzjohlóval, aki tavasszal már a klub NB III-as csapatánál szerepelt, sőt, gólt is szerzett.
Honvéd/Újpest
Kapust vinnének Kispestre
A Csakfoci úgy tudja, az Újpest kölcsönjátékosaként idén a KBSC-nél védett 20 éves Juhász Bence iránt érdeklődhetnek a kispestiek.
Eszék
Makrait kinevezték
Amint azt a Csakfoci korábban előre jelezte: a ZTE-től érkező Makrai Márk lett a horvát élvonalbeli Eszék új sportigazgató-helyettese.
Tovább az összes átigazoláshoz