Mourinho a saját múltját dicsérve rúgott bele a Manchester Unitedbe a BL-kiesés után

Különös módon vette tudomásul a Bajnokok Ligájából való kiesést José Mourinho. A korábbi MU-elleni sikereivel szólt be a saját klubjának.
Mokány Lajos 2018. március 14., szerda 8:54
Különös módon vette tudomásul a Bajnokok Ligájából való kiesést José Mourinho. A korábbi MU-elleni sikereivel szólt be a saját klubjának.
Szerző: Mokány Lajos 2018. március 14., szerda 8:54

Nagy meglepetésre nem jutott a legjobb nyolc közé a BL-ben a Manchester United, amely az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 2-1-re kapott ki a Sevillától - amely története során először jutott a negyeddöntőbe.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón aztán José Mourinho úgy értékelt, hogy azzal aligha lopja be magát csapata szurkolóinak a szívébe. A saját sikereit felemlegetve szúrt oda az MU jelenének.

Én ültem már ebben a székben győztes edzőként a Portóval és a Real Madriddal is, a Manchester Unitednek nem újdonság az, hogy kiesik a BL-ből

– mondta a portugál szakember, aki korábban kétszer is búcsúztatta az angol klubot ellenfélként.
Mourinho egyébként sorozatban a harmadik alkalommal nem jutott el csapatával a legjobb nyolc közé a BL-ben.

A saját játékosait egyébként nem ostorozta a kiesés után, inkább arra figyelmeztetett, nézzenek előre, koncentráljanak az FA-kupára.
- Nem gondolom, hogy rossz mérkőzést játszottunk volna. Próbáltunk agresszív stílusban futballozni a kezdetektől, sajnos nem tudtunk betalálni, mert a Sevilla okosan tartotta a labdát, és kontrollálta a meccset. Volt lehetőségünk betalálni, de ezt az ellenfél tette meg először, ez döntött. A második gól után már elszálltak az esélyeink. Nincs időnk drámázni, mert a hétvégén fontos meccsünk jön az FA-kupában a Brighton ellen - mondta a szakember.

A Twitteren egyébként akadt, aki ezzel a Pogba-átadással illusztrálta az MU teljesítményét.

A mérkőzésen eredményes Lukaku egyébként több játékostársát is kritizálta.

Néhány csapattársammal komoly gondok voltak, sokan egyszerűen elbújtak

mondta a támadó, aki szerint egyszerűen nem érdemeltek volna továbbjutást ezzel a teljesítménnyel.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz