Szeptemberben jelentették be, hogy 2018 és 2021 között is az M4 Sport választhat itthon elsőként valamennyi játéknapon a klubfutball legjelentősebb sorozatában, azaz a Bajnokok Ligája közvetítési jogait a következő három szezonra is megtartotta a csatorna. Az M4 Sportnak kizárólagos joga van az összes döntő, elődöntő, valamint az UEFA-szuperkupa (a BL – és az EL-győztes közötti) találkozó élő közvetítésére is.

Bár  a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) nem kívánták elárulni, hogy mennyiért vették meg a Bajnokok Ligája (BL) közvetítési jogait az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA), a HVG cikke szerint kiderült a pontos összeg nagysága.

Az MTVA honlapján közzétette ugyanis az 5 millió forint feletti szerződések listáját, és a 97 oldalas dokumentum végén, a legfrissebb szerződések között ott van a BL-közvetítési jogokat érintő dokumentum is, amely szerint 18 millió euróba, azaz mintegy 5,74 milliárd forintba került a 2021-ig élő jogok megvásárlása.