Az Európa Liga és a BL idei angol házi döntői azt is jelentették, hogy az angol klubok idén megduplázták a brit finálék számát az európai labdarúgás történetében (1972-ben a Spurs a Wolwerhapton ellen az UEFA Kupa döntőjében, 2008-ban pedig a Chelsea a Manchester United elleni BL döntőben találkozott angol riválissal). Szombaton este Madridban két olyan együttes csatáját láthatta a közönség, amely klubok egyike sem nyerte el az angol Premier League bajnoki serlegét az ezredforduló óta.

A döntőt megelőzően a legtöbben látványos, közönségszórakoztató mérkőzést vártak a fináléba jutó együttesektől. A várakozás nem volt alaptalan, miután az idei rájátszás mérkőzései – többek között e két együttes főszereplésével – minden idők egyik legizgalmasabb kieséses szakaszát hozták.

TÖBBDIMENZIÓS ANGOL CSAPATOK

Az hogy ez végül nem így lett, annak is köszönhető, hogy szakmai megközelítésből rengeteget fejlődtek az angol élklubok az elmúlt időszakban.

Köszönhetően a külföldi edzők szakmai felkészültségének, az angol együttesek többdimenziós csapatokká váltak, akik az edzői döntéseknek köszönhetően ma már ugyanannyira képesek “sakkjátszmákra”, mint intenzív, nyílt látványos találkozók lejátszására.

A Premier League kiemelkedő együttesei Kloppék érkezésének köszönhetően immáron taktikailag is stabil, erős, pozitív értelemben számító együttesek és ez megalapozta az angol klubok idei európai térnyerését.

Az alábbiakban ezt a fejlődést járjuk körbe a legfrissebb, BL-döntőben tapasztaltt taktikai húzások segítségével.

A MÉRKŐZÉS

A vörösök 4-3-3-as felállásban kezdték a találkozót és védekező fázisban a két szélsőtámadó középpályára történő visszazárásával 4-5-1-es klasszikus védekezési formára váltott az együttes. Ez a megoldás segít a létszámfölényes szituációk kialakításában, az ellenfél labdajáratása során. A Spurs a 4-2-3-1-es felállásban futott a pályára, ahol az amszterdami hősök közül sem Lucas Moura sem Llorente nem kezdett. E felállás védekező fázisban is hatékony, hiszen segít lefedni a pálya területét, amely a liverpooli szélsők, Robertson és Arnold ellen hatékony fegyvert jelenthetett.

A fehér mezes Spurs védekező fázisban is a 4-2-3-1-es felállást alkalmazza. A fekete vonalak a Tottenham védelmi vonalait jelölik, a piros pedig a Liverpool hadrendjét

A mérkőzés elején született váratlan (és a Liverpool számára szerencsés) gól  alapjaiban határozta meg a találkozó képét. Ennek ellenére nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy egy ilyen jelentőséggel bíró találkozón a Tottenham lehetőséget adott ellenfelének arra, hogy azonnal a védelmi vonala mögé kerülhessen.

Már döntetlen állásnál tehát taktikai fegyelmezettlenség jellemezte a Spurst, amely eredetileg magasan tartott védelmi vonalat húzott fel Klopp együttese előtt. Ha a döntő előtt valamiben biztosak lehettünk az éppen az volt, hogy a magasan tartott védelmi vonal túlságosan nagy kockázatot rejt magában a Világ egyik legveszedelmesebben kontrázó, támadóit rendre mélységbe “futtató” ellenfelével szemben.

Ezt azért is tehette meg Klopp együttese, mert jobban helyezkedtek futballistái és határozottabbak voltak, hiszen a  német edző rendre azt tanítja játékosainak, hogy az ellenfél labdavesztésekor azonnal szerezzék vissza a játékszert és lehetőleg a  ellenfél visszarendeződése előtt játsszák azt meg.

EZ VOLT KLOPP HASZNOS HÚZÁSA

Evvel súlyos árat fizetett a Tottenham, hiszen a megszerzett vezetés után Klopp végképp a saját szája íze szerint irányíthatta együttesét és játszhatta futballját. A Liverpool támadóbb szellemben szokott futballozni előny birtokában is, de ne feledjük azt, hogy a Bajnokok Ligája döntőjében szerzett vezetést az együttes.

Klopp erőssége egyértelműen a kontrajáték, és a védekezésből támadó fázisba történő átmenetek pazar alkalmazása. A Liverpool szakvezetője bár teljesen más hitvallásban építi futballját, egy dologban hasonlít egy másik európai vezető stratégára Max Allegrire: Klopp hol magasan presszionált, hol pedig tudatosan engedte a Tottenham mélyről induló építkezését és labdakihozatalát.

Utóbbi esetben a Spursben Winks lépett vissza és segített a labdakihozatalban, a Liverpool agresszív letámadásakor pedig hol Sissoko probált besegíteni (Henderson volt hogy azonnal rárontott), hol pedig Eriksen lépett vissza labdáért. A Liverpool a mérkőzés elején letámadott és magasan presszionált a Spurs labdakihozatalakor, arra kényszerítve Pochettino legénységét, hogy kombinatív passzok helyett  előrevágja a játékszert.

Ez hasznos húzás volt Klopp részéről, hiszen mint látható volt, a vörösök begyűjtötték a középpályán a labdát és ennek köszönhetően zavarták a Tottenham építkezését. Pochettino támadásban a két szélső védővel széthúzta együttesét és ezzel a bejátszandó játékteret.  A bal oldalra terelve a játékot, hogy a túloldalon a felfutó Trippier teljesen szabadon kaphassa a labdát. Ezekkel az átfordításokkal próbálkozott számtalan esetben a Spurs az első játékrészben.

Trippier teljesen szabadon a jobbszélen

Támadásépítésben Klopp húzása az volt, hogy a mélységi irányitó Fabinho mellé több esetben vissza vonta Hendersont is, ezzel a Tottenham középpályásainak védekezése a 4-2-3-1-ben kissé megbomlott. Miután két mélységi playmaker is kérhette a labdát, fentebb kellett lépni Hendersonra is. A cél az volt, hogy Fabinho esetleges kikapcsolása esetén is maradjon egy szabad irányító.

Fabinho mellett Henderson is visszalép.

ERRE KÉSZTETTE POCHETTINÓT KLOPP HÚZÁSA

Érthetetlen módon ugyanakkor a szervező Fabinhot több esetben hagyta szabadon a Spurs, aki így könnyedén indíthatta mélységbe támadótársait. A Spurs a magasan tartott védelmi vonalának köszönhetően állandóan veszélyhelyzetben volt, miközben a vörösök védelme  rendre hosszú indításokkal kereste Salahékat.

Miután a feltolt ék Firmino rendre visszalépett labdáért, ezzel nem adott hivatkozási pontot a Tottenham hátsó négyesének. Amennyiben Firmino “visszamozgása” elvonta a középső védő figyelmét, mélységbe Salah és Mané is betudott indulni a szabad területekre.

Kloppnál a három támadó elzárta a passzsávokat mind a szélső védők mind pedig a középpályások irányába, miközben a középpályás hármas a belső területeket védte. Firmino szerepe kettős és nagyon hatékony. Nemcsak hogy kilép az ellenfél középső védőjére, de ezzel egyidejűleg blokkolja is a mélységi irányítót.

Firmino bekarikázva kizárja a mélységi irányítót

Klopp ahogy egész évben, úgy a döntőben is kedvére alkalmazhatta kedvenc taktikáját. Allegrihez hasonlóan a mérkőzés során az egyes játékhelyzeteket értelmezi. Hol mélyen, hol magasan tartja saját együttesét, amellyel kontroll alatt tartja ellenfelét és annak támadójátékát. Egyidejűleg pedig szabályozza annak intenzitását.  A korai vezető gól után Klopp a két védelmi vonalat relatíve mélyen tartotta, amely nem hagyott szabad területeket a Spursnek és mint említettem, segített létszámfölényes szituációkat teremteni a Tottenham támadóival szemben.

Klopp a 4-5-1-es védekezési formát olykor egy ötödik védő átmeneti beékelődésével módosította és a védelmi vonalak közti területet szűkítette, miközben emberfogással kapcsolta ki Sont és társait. Eriksen játékszervezőként rendre örzőt kapott Firmino személyében, így kombinatív játékkal nagyon ritkán tudott építkezni Pochettino együttese.

A szélről jövő beadások hol hatástalanok voltak, hol pedig elmaradtak, miután a Liverpool szélső középpályásai amolyan ötödik védőként elzárták a területeket az ellenfél felfutó szélső védői elől

Ez arra késztette Pochettinot hogy változtasson és a játékosainak közelebb kellett helyezkedniük egymáshoz. Az első félidőben 64,6%-ban birtokolta a labdát a Tottenham, miután a Liverpool átadta a kezdeményezést és kontrákra rendezkedett be. Hogy mennyire hatékony volt ez az elképzelés, arról mindent elmond hogy mindössze két távoli Spurs- lövést jegyezhettünk fel.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy két alkalommal komoly veszélyt jelentett Son mélységbe való kiugratása, de az ígéretes lehetőségek megakadtak. A huszadik percben egy olyan akció rejtette a legtöbb veszélyt a Liverpool számára, amikor a visszalépő Kana ki tudta csalogatni van Dijket a helyéről, amelynek köszönhetően a Pool védelmének közepén rés keletkezett és Eriksen megtudta játszani a kitörő Sont.

A MÁSODIK FÉLIDŐ

A második félidőben azt lehetett, várni hogy az amszterdami mérkőzéshez hasonlóan Pochettino egy lapra tesz fel mindent és szép lassan behozza majd Llorentét és Mourát is. Agresszív letámadással kezdett a Spurs, és a játék intenzívebbé is vált. Klopp szintén magasan presszionált az ellenfél labdakihozatalakor, miközben továbbra is elzárta a passzvonalakat az elméletileg megjátszható fehér mezesek elől. Eriksen ezúttal Kane mögött játszott a támadó négyesben, de a probléma  nem változott: Pochettino nem volt képes hatékony támadófutballt építeni, hiszen ritkán jutott el a labda a támadóvonalba. Későn reagált és érthetetlen módón nem váltott hamarabb, lásd Llorente késői cseréje.

A második félidőben hasonló taktikával támadt az argentin szakember, mint Amszterdamban. A cél mihamarabb a támadóvonalba juttatni a labdát.

Hogyan? A Liverpool középpályás vonala mögé emelni a labdát a hórihorgas Kane-nek, (lásd Llorente szerepe az Ajax ellen), aki visszatudja azt játszani a lendületből érkező támadótársaknak. A mérkőzés során Eriksen, Dele és Son (később Moura) többször változtat helyet és oldalt, mégsem kellően hatékony a támadójáték. Moura rendre visszalép labdáért és próbálja a támadásokat szervezni, de nem sok sikerrel teszi. Rose és Trippier rendre fellép a támadósort segítendő, de nem mindig hatékony a labdajáratás, technikai hibák sorának is köszönhetően.

Lucas Moura – bekarikázva – próbál támadást építeni. A Spurs támadói a két védelmi vonal között helyezkednek el, de rendre elzárják előlük a passzvonalakat.

A Liverpool újabb gólt szerez a mérkőzés végén, de a szöglet utáni találat nem kapcsolható közvetlenül Klopp taktikai döntéséhez, így külön nem tárgyaljuk.

Legfeljebb azt érdemes megemlíteni, hogy a Tottenham szögleteket követően sokszor került  zavarba a szezon során és nehezen szabadít fel dekoncentráltságának köszönhetően.

AZ ANGOL FUTBALL EURÓPAI TÉRNYERÉSE

 Hogy az idei kiemelkedően sikeres szezon kifutott eredmény-e, vagy az elkövetkezendő éveket további rendszeres angol döntős együttesek jellemzik-e, kérdéses.  Mindenesetre elvitathatatlan tény, hogy óriási  szerepe volt a sikeres szereplésben a külföldi szakmai stábok döntéseinek.

 A Calcio titka című könyvemben (2017) kitérek arra, hogy az angol bajnokság súlyos kritikája, ahogy 2017-ben Arrigo Sacchi közel harminc esztendős játékelméletének interpretálásával egy általában a kiesés elkerüléséért küzdő kiscsapat, a Leicester City ülhetett fel a trónra.  Egy stratégiai értelemben meglehetősen egysíkú és egyszerű megoldásokra építő angol ligában.

A taktikai felkészítés brit földön tradicionálisan kevesebb hangsúlyt kap mint a könyv tematikáját adó olasz futballban. Egy viszonylag egyszerűen felépített, kiszámítható, kiismerhető és éppen ezért az ellenfelek szakvezetői számára elméletileg könnyebben ki tanulható játékrendszer vezetett sikerre akkoriban. Sokan emlékezhetünk rá, hogy Ancelotti Milanja először 2005-ben találkozott a Bajnokok Ligájában a Manchester Uniteddel.

TAKTIKAI FEJLŐDÉS

Az olasz szakvezető kifejtette, hogy bár a Manchester United játszotta abban az időben az egyik legjobb európai futballt, az együttes játékát nem volt  nehéz kielemezni , ugyanis előny és hátrány birtokában is hasonlóan építi fel játékát.

A fentieket alátámasztandó olasz edzők mint Vialli, Ranieri vagy Di Matteo (utóbbi a BL-ben) nem számítanak/ számítottak elit edzőknek Itáliában, ugyanakkor szakmai felkészültségük elég volt ahhoz, hogy Angliában kiemelkedő eredményeket mutassanak fel. Az elmúlt évtizedekben ugyanakkor az is egyértelműen látható volt, ahogy az angol együttesek egyre inkább figyelmet fordítanak a taktikai fejlődésre is. Az angol futball szakmai felemelkedését döntő  mértékben befolyásolta az állandó biztos lábakon álló pénzügyi háttér, amelyben a Premier League legtöbb együttese “fürdik”.

Ez annak köszönhető, hogy a kétezres évek első felétől kezdve rohamosan megnőtt a tehetős külföldi befektetők  száma az angol klubok háza táján. Együttesek, mint a Manchester City vagy a Chelsea éppen azért kerülhettek ismét Európa top futballjának vérkeringésébe. Nem csupán a szakmai munkának volt köszönhető, hogy rendre négy angol klub versengett egy időszakban a BL aktuális kiírásában, hanem annak is, hogy biztos lábakon álltak és volt miből meríteni.

A PREMIER LEAGUE, MINT BRAND

Anglia Európa egyik vezető hatalma, a befektetőket csábító rendezett pénzügyi viszonyok, a tömeges szurkolói létszámmal rendelkező egyesületek, a futball általános népszerűsége valamint a már akkor magas marketing értéke több kontinensen ( lásd ázsiai piacok) tökéletes lehetőséget teremtettek arra, hogy a Premier League szép lassan ne csupán Anglia, hanem Európa legerősebb bajnoksága lehessen. Ehhez önmagában a pénz persze nem volna elegendő. Megfelelő felhasználása azonban fejlődésnek indította a Premier League-et mint brandet. A kilencvenes években sokszor érte az angol bajnokságot és klub futballt az a kritika, hogy relatíve unalmas futballt produkálnak a csapatok és a nemzetközi kupákban is háttérbe szorultak az angol együttesek olasz vagy spanyol riválisaikkal szemben.

A 2000-és években törnek elő az új dinamikusabb, intenzívebb futballt játszó angol együttesek, amelyek a kilencvenes években kevésbé tudtak érvényesülni – egy – egy kivételtől eltekintve. A fentebb említett kedvezőbb pénzügyi lehetőségeket kihasználva számos külföldi sztárt tudtak igazolni az angol futball vezető csapatai. A technikás, kreatív sztár futballisták pedig nem csupán színt vittek a játékba de ötvözték a brit futballt a kreativitással. A szervezettebb lassabb futballt játszó olaszok például ezt képtelenek voltak ellensúlyozni angol földön, közülük egyedül Ancelotti Milanja tudta felvenni a versenyt akkoriban.

Ma Európában láthattuk: a gyorsaság, a játékolvasás képessége, a mentális szilárdság es az ennek köszönhető bátorság és önbizalom, valamint a fizikai felkészültség a döntő. Nem véletlen az, hogy a genetikailag erősebb testfelépítésű afrikai, francia futballisták évekig dominálni tudtak az európai futballban egy egyszerű, de gyors kontra támadásokra építő játékba illesztve.

HENRY, WILTORD, VIEIRA, VAGY ÉPPEN DROGBA A TÖKÉLETES PÉLDA ERRE

Kiváló fizikai adottságokkal rendelkező, az átlagnál magasabb és  erősebb testfelépítésű, gyors sportolókat vásároltak a klubok, akik emellett technikai értelemben felkészült labdarúgók is. Amikor a 2000-és évek első felében a francia futball adta a tehetségeket rengeteg francia futballista érkezett a szigetországba. A későbbiekben a spanyol válogatott és klubfutball vette át a vezető szerepet a világban és szép lassan Torrestől De Geán át David Silváig a tehetős klubok a rendkívül technikás és labdabiztos spanyol játékosokkal próbáltak sikereket elérni.

A 2000-és évekre igaz az az állítás is hogy nagyszerű külföldi szakemberek értek el kiemelkedő eredményeket (Wenger, Houllier stb.) de nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy  a vezető stratégák túlnyomó része angol kluboknál dolgozott volna. A korszak sztáredzői (Lippi, Del Bosque, Capello stb. ) olasz és spanyol kluboknál dolgoztak, mert aktuális együtteseik továbbra is versenyképesek voltak nemzetközi szinten.

Az elmúlt évtizedben azonban az angol futball gazdasági lehetőségei elszakadtak Európa többi , tradicionálisan versenyképes bajnokságának színvonalától. A rivális német, olasz, francia klubfutball optimális esetben évente legfeljebb egy-egy hasonlóan versenyképes együttes kiállítására képes ( lásd Bayern, Juve , PSG). Spanyolország ugyanakkor nem csak tartotta a szintet, hanem eredményességben messze felülmúlta angol riválisait az elmúlt másfél évtizedben is. A Barcelona vagy a Real Madrid mögött további klubok sorakoztak fel (lásd Sevilla, Atlético Madrid Európa Liga sikereit stb.)

A VÁLTOZÓ TENDENCIA AZONBAN EGYÉRTELMŰ VOLT MÁR AKKORIBAN IS

Az elmúlt években Európa vezető szakemberei (egy-egy kivételtől eltekintve) már mind a Premier League együtteseinél koncentrálódnak. A 2000-és években Anglia sztárfutballistákkal kompenzálta csekélyebb szakmai felkészültséget, ez azonban hosszú távon nem jelentett megoldást a szakmai sikerekre. Ahhoz hiányzott a legfontosabb láncszem. A kiemelkedő szakértelem. A tehetős klubok ezért az elmúlt évtizedben sorra csábították el a vezető szakembereket is.

Ennek köszönhető az hogy a taktikai repertoár jelentősen megnőtt Angliában és hogy a mostani BL-döntőhöz hasonlóan két angol sztáregyüttes  “unalmasnak tartott” mérkőzést is képes játszani egymással.  A kieséses szakaszban mutatott nyílt futballról sem kell természetesen lemondani az angol labdarúgás kedvelőinek. A többdimenziós együtteseknek ugyanakkor több lehetősége van kiélezett helyzetben sikeresen szerepelni.

Guardiolától Kloppon át Contéig nem csupán a rivális futballnemzetek jelenlegi legnagyobb  stratégáit “vásárolja meg” a Premier League de ezzel párhuzamosan tovább gyengíti történelmi riválisainak szakmai munkáját.

A sztáredzők korábban azért maradtak Itáliában vagy Spanyolországban, mert szakmai sikereket a saját futballkultúrájukban tudtak elérni. A nagy csapatok versenyképesek voltak.

Az elmúlt évtizedben azonban a leszakadó futballnemzetek nem tudnak kellő nemzetközi szinten is versenyképes együttest felmutatni. Ennek eredménye, hogy az egyéni szakmai sikerre vágyó edzőnagyságok szakmai előmenetelüknek  kedvező megfontolásból vállalnak munkát Angliában. Ahol biztosítottak a feltételek, és ahol világsztárokkal dolgozhatnak a szakvezetők, nagyobb esély nyílik fontos trófeákat nyerni.

Ennek hatására pedig a ma feltörekvő szakvezető már presztízs kérdésnek tartja, hogy egyszer a Premier League-ben irányíthasson egy együttest. Az idei kiugró eredmények természetesen nem jelentik azt, hogy a következő kiírásban is egyértelmű angol fölény lenne Európában, de az elmúlt évtizedben tapasztalt szakmai fejlődés és előrelépés több mint biztató a jövőre nézve.


Kéri András Dániel

szakíró, futballelemző, “A Calcio titka” című szakkönyv szerzője