BL-visszhangok: "Oroszlánként harcoltunk; Csak bámultunk" – 3 Tottenham-játékost bírált a holland legenda

A keddi Tottenham-Ajax (0-1) Bajnokok Ligája-elődöntő után az amszterdamiak elégedettek voltak, bár szerintük tudnak jobban is játszani. A Tottenham labdarúgói közül akadt olyan, aki kritikus volt, illetve a félelmet okolta a vereségként. A holland legenda pedig három Spurs-játékost bírált a nyilatkozatával.
Csakfoci Admin 2019. május 1., szerda 8:45
A keddi Tottenham-Ajax (0-1) Bajnokok Ligája-elődöntő után az amszterdamiak elégedettek voltak, bár szerintük tudnak jobban is játszani. A Tottenham labdarúgói közül akadt olyan, aki kritikus volt, illetve a félelmet okolta a vereségként. A holland legenda pedig három Spurs-játékost bírált a nyilatkozatával.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 1., szerda 8:45

A nap eredménye

Bajnokok Ligája, elődöntő, kedd:

Tottenham - Ajax 0-1 (van de Beek 15.)

A nap "oroszlánjai"

Az Ajax trénere, Erik ten Hag nem győzte dicsérni a játékosait az értékes, idegenbeli győzelem után.

"Kiváló teljesítményt nyújtottunk.

Oroszlánként harcoltunk, és talán több gólt is szerezhettünk volna. Az első félidőben jól játszottunk, szép góllal szereztünk vezetést, irányítottuk a mérkőzést.

Utána felhagytunk a focival, és ezáltal a Tottenham erőszakosabb lett, ránk kényszerítette az akaratát. Ha a második félidőben jobban birtokoljuk a labdát, akkor biztosabban megtarthattuk volna az előnyünket. Megalkuvást nem tűrően kezdtek játszani, és ez sok energiába került. Jó formában és már félúton vagyunk, de a jövőhéten jobban kell játszanunk." – értékelt a 49 éves tréner a klubhonlapnak.

A hollandok csapatkapitánya, Matthijs de Ligt elégedett volt az idegenben elért eredménnyel.

"Az első húsz percben nagyon jól játszottunk, nem tudtak nyomás alatt játszani, majd folytattuk a letámadást. Amikor a Tottenham átállt 4-3-3-ra, még nehezebbé tették a meccset számunkra." – fogalmazott az Ajax 19 éves védője az ajax.nl-nek.

Az Ajax győztes gólszerzője, Donny van Beek jobb játékra sarkallná az övéit.

"Az első harminc percben jól játszottunk. Utána a Tottenham valamit változtatott taktikailag, és problémáink voltak. Az egy nulla rendben van, és a jövő héten megpróbáljuk eldönteni a mérkőzést. Nyugodtnak kell maradnunk. Nem tudom, mit fognak játszani a jövő héten. Jobban fogunk játszani, és meg tudjuk csinálni." – nyilatkozott a fiatal játékos a BT Sport-nak.

A nap dicsérete

Donny van Beek pazar teljesítményt nyújtott. Hihetetlen futómennyiséggel rukkolt elő, a védekezésben és támadásban is aktív, vezérszerepet játszott. Sok párharcot megnyert és a lecsorgó labdákat is rendre megszerezte – fényezte játékosát Erik ten Hag.

Pochettino hiányolta a szikrát

"Nem jól kezdtük a mérkőzést, az Ajax energikusabban játszott, belőlünk hiányzott a szikra, és ezzel megnehezítettük a mérkőzést saját magunknak. Az idő előrehaladtával jobban játszottunk, végül elérkeztünk arra a pontra, amikor már úgy játszottunk, ahogy azt előzetesen elterveztük. Nyomás alá is tudtuk helyezni az ellenfelünket, de nem tudtunk kellő mennyiségű helyzetet kialakítani.

A kapott gól előtt hanyagul védekeztünk, és az sem tetszett, ahogy a meccshez hozzáálltunk. Vállalom a felelősséget, valamint azért is, amilyen felállásban küldtem ki a kezdőcsapatot.

Hozzáteszem, nem sok választási lehetőségem volt. Még versenyben vagyunk, csak egy nullás hátrányban vagyunk, és hinnünk kell abban, hogy jövő héten Amszterdamban nyerni tudunk – mondta a Tottenham vezetőedzője, Mauricio Pochettino a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Olvastad már?
BL: Tovább tart az Ajax-csoda – a “tinicsapat" fél lábbal a döntőben
Az Ajax egygólos előnyre tett szert a Tottenham ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjében kedd este, miután a 22 éves Donny van de Beek az első negyedóra végén bevette Lloris kapuját.
Elolvasom

A nap kritikusa

A Tottenham dán válogatott irányítója, és csapatkapitánya, Christian Eriksen kritikus hanggal illette csapatát.

"Alaposan elmaradtunk az általunk vélt valós tudásunktól. Nem a legjobb teljesítményt nyújtottunk, a mérkőzés első húsz percében csak bámultunk, mi történik a pályán. Ezen változtatnunk kell.

Segítettünk az Ajaxnak, hiszen a mi hibáinkból tűntek jobbnak. Az első félidőben közel sem voltunk annyira jók, mint a másodikban, ahol már jobban játszottunk, feljavultunk.

Kikaptunk, de legalább volt javulás. Nem lehet mindig a sérült játékosokra fogni azt, ami ma (kedden- a szerk.) történt. Elődöntőről van szó, és aki játszik, annak mindent bele kell adni. Szerencsénk volt, hogy 0-1-nél a kapufát találták el, és reméljük, meg tudjuk fordítani a mérkőzést jövő héten Amszterdamban."

A nap kifakadása

A korábbi 66-szoros holland válogatott Ruud Gullit több Tottenham játékos teljesítményével nem volt elragadtatva.

"Sok játékosban csalódtam, mert minden héten látom őket a Premier League-ben. Dele Alli, Danny Rose, és Victor Wanyama... Istenem, rosszak voltak. Mint mondtam, minden héten látom őket, és én magam is így gondolom: "Hogy is van ez?" Olyan sok hibát vétettek. Tudom, hogy nyomás alatt vannak, de akkor is tudniuk kellene mit tehetnek és mit nem." – fakadt ki Gullit a beIN SPORTS-nak.

A nap rekordja

Az Ajax holland középpályása, Donny van de Beek 22 évesen és 12 naposan a Tottenham ellen rúgott góljával a BL-elődöntők történetének harmadik legfiatalabb góllövője lett. Előtte csak Nordin Wooter (19 évesen és 237 naposan) és Mario Melchiot (20 évesen és 170 naposan) szerepel.

A nap félelme

A Tottenham francia válogatott középpályása, Moussa Sissoko a félelmet hozta fel a vereség okaként.

"Nem jól kezdtünk, megeshet, hogy a félelem miatt lebénultunk. Hiányzott a játékunkból az agresszivitás. Miután beálltam csereként megpróbáltam felvinni azt a fizikális keménységet, ami hiányzott addig. A második félidőben már jobban játszottunk, de ez most nem volt elég."

A nap sérülése

A 32. percben egy komolynak tűnő sérülés miatt a Tottenham elveszítette Jan Vertonghent, akinek az orrából dőlt vér, miután az Ajax kapusa, André Onana véletlenül eltalálta egy tisztázásnál. A belga védőt percekig ápolták az orvosi személyzet tagjai a pályán, majd csak segítséggel tudta elhagyni a játékteret, miután az esetet követően láthatóan hányingerrel (is) küszködött.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz