A Bajnokok Ligája play-off körének egyik kiemelten érdekes párharca volt a Red Bull Salzburg-Crvena Zvezda összecsapás. Számunkra elsősorban azért, mert a hazaiak második csapatában játszik Szoboszlai Dominik, aki remélhetőleg nemsoká a felnőtteknél bizonyíthat.

A belgrádi odavágón 0-0-s döntetlen született, így várható volt, hogy több ezer szerb drukker ruccan majd át Ausztriába a mindent eldöntő mérkőzésre. Így is lett.

Hamar elillantak a továbbjutásba vetett reményeik, ugyanis a házigazda Dabbur duplájával 48 perc után 2-0-ra vezetett. Nem adták fel, s El Fardou találatával a 65. percben szépítettek. A középkezdés után egy perccel pedig már újra a salzburgiak hálójában táncolt a labda: egy hosszú előreívelést Degenek fejelt a hosszú sarok felé, végül El Fardou pofozta a kapuba a labdát.
A vendégek a lefújásig tartották magukat, és bár nem ők voltak a párharc fő esélyesei, idegenben lőtt góllal ők jutottak a BL főtáblájára.

A Crvena Zvezda utoljára az 1991-92-es szezonban jutott főtáblára nemzetközi kupában: az Európa Kupa néven futó sorozatban a döntőig menetelt, ahol a Marseille-t is felülmúlta. Éppen ezért hatalmas szó, hogy a klub története során először képes voltak beverekedni magát a Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé. Az őket Salzburgba elkísérő drukkerek is hasonlóképpen vélekedtek, s a hármas sípszót követően azonnal elárasztották a pályát.

Egymást, a játékosokat és a stábtagokat ölelgették, a boldogságtól megrészegülten futkorásztak a gyepen.

Az örömük teljesen érthető, az már más kérdés, hogy az osztrákoknak és a saját klubjuknak is okoztak ezzel némi anyagi kárt, hiszen az UEFA minden bizonnyal mindkét klubot megbünteti majd a történtek miatt.