BAJNOKOK LIGÁJA: Ferencváros

A BL-sorsolás 12 órakor kezdődik Nyonban. Elsőként az első selejtezőkör nyolc csapata kap ellenfelet, majd jön a második kör, ahol már a nem kiemelt magyar bajnok, a Ferencváros is érdekelt lesz.

A második selejtezőkör 34 érdekelt csapatát kisebb csoportokra osztják majd és nem csapatneveket, hanem számokat húznak majd ki.

Az első mérkőzéseket július 12-én és 13-án, a visszavágókat 19-én és 20-án játsszák majd le a második körben.

BL, 2. SELEJTEZŐKÖR, A KIEMELT ÉS NEM KIEMELT CSAPATOK:

 

EURÓPA LIGA: Videoton, DVSC, MTK

Az első selejtezőkör 96 csapatát érintő sorsolást 13 órától rendezik meg (a 2. kör párosításait pedig 14:30-tól húzzák majd ki).

A Videoton és a DVSC kiemeltként várja a procedúrát, az MTK viszont nem kiemelt csapatként a papíron erősebb gárdák közül kap ellenfelet. Itt is hasonlóképpen zajlik majd a sorsolás, mint a BL-ben.

A mérkőzések időpontja: június 30. és július 7., illetve július 14. és 21.

EL, 1. SELEJTEZŐKÖR, A KIEMELT ÉS NEM KIEMELT CSAPATOK: