BL: Drámai hajrá után Nikolicsék a BL-csoportkörben, simán kiesett a Roma - videó

A Bajnokok Ligája keddi játéknapján öt csapat, köztük Nikolics Nemanja együttese, a Legia Varsó a csoportkörbe jutott.
Csakfoci Admin 2016. augusztus 23., kedd 20:53
A Bajnokok Ligája keddi játéknapján öt csapat, köztük Nikolics Nemanja együttese, a Legia Varsó a csoportkörbe jutott.
Szerző: Csakfoci Admin 2016. augusztus 23., kedd 20:53

A Dundalk kezdte jobban a találkozót, a Legia túl kényelmesen játszott. A 19. percben egy gyönyörű góllal meg is szerezte a vezetést az ír csapat, Benson egy visszafejelt labdát 12-13 méterről kapásból vágott be a kapuba, nagy gól volt.

Ezt követően átvette az irányítást a hazai csapat, Nikolics is aktívan, hasznosan játszott, de nagy helyzete nem volt, ahogy eggy távoli lövésen kívül az egész csapatának sem. A második félidő közepén aztán nagy bajba került a Legia, Hlousek teljesen feleslegesen begyűjtötte a második sárgáját is, ezzel kiállt a 67. percben. A Legia szerkezetet váltott, Nikolicsnak kellett lejönnie, egy védő állt be a helyére a 70. percben.

Látszott a fáradtság a Dundalkon, emberelőnyben ugyan mentek előre, de nem igazán tudták nyomás alá helyezni ellenfelüket. Aztán egy kontra után Kucharczyk szép gólt lőtt a 92. percben, ezzel eldöntötte a továbbjutás kérdését. A Legia Varsó bejutott a BL-csoportkörbe, 21 év után!

A többi mérkőzés közül érdekesebb a Róma sima veresége hazai pályán, kettős emberhátrányban a Porto ellen, ami kiesést jelentett. A Celtic éppen, hogy nem adta le háromgólos előnyét, a Ludogorets és a Monaco jutottak még tovább.

Eredmények:

As Roma - Porto 0-3 össz.: 1-4

Legia Varsó - Dundalk 1-1 össz.: 3-1

Monaco - Villareal 1-0 össz.: 3-1

H Beer-Sheva - Celtic 2-0 össz.: 4-5

Plzen - Ludogorets 2-2 össz.: 2-4

A Legia - Dundalk meccs góljai:


Benson Goal Legia Warszawa vs Dundalk 0-1 by koszta7

 


Kucharczyk Goal - Legia Warszawa vs Dundalk 1-1... by usman-nasir4

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz