G csoport: CSZKA Moszkva – Real Madrid 1-0

A BL-címvédő Toni Kroos “gólpassza” után már a második percben hátrányba került Moszkvában.

Az 1-0 maradt is a végéig, bár a madridiak a végén még emberelőnybe kerültek, de az sem segített. A 0 rúgott gól után előkerültek a legkülönfélébb statisztikák.

Kiderült, hogy két és fél év után maradt rúgott gól nélkül a Real a Bajnokok Ligájában (utoljára a 2015/16-os szezonban a Wolfsburg ellen esett ez meg).

Az azóta eltelt 29 meccsen mindig szereztek gólt. Pedig erre lett volna lehetőségük, a címvédő ugyanis 27-szer – egyes források szerint 26-szor – próbálkozott gólszerzéssel, ám ebből csupán négy talált kaput. A Real az utolsó három tétmeccsén gólképtelen maradt (nem ment a Sevilla és az Atlético ellen sem), ezen a három találkozón összesen 63 próbálkozásuk volt – és 0 góljuk.

Három meccsen át gólképtelen utoljára közel 12 éve maradt a BL-címvédő. Akkor Fabio Capello irányítása alatt a Recreativo Huelva (0–3), Deportivo La Coruna (0–2) és Real Betis (0–0) ellen nem tudtak betalálni a madridiak.

Nem meglepő, hogy elsősorban a 319 perces gólképtelenségéről kérdezték a madridiak edzőjét, Karim Benzema külön is szóba került.

Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, négyszer a kapufát is eltaláltuk. Csak a gól hiányzott, anélkül pedig nehéz nyerni

– mondta minderről Julen Lopetegui. – Még több helyzetet kell kialakítanunk, és akkor előbb-utóbb betalálunk, ezáltal elkezdünk nyerni. A fociban vannak nehéz pillanatok, de a szerencse megfordul majd. 10 napja fantasztikus játékkal vertük az AS Romát, azóta nem lettünk rosszabbak. Akkor sokak szerint verhetetlenek voltunk, most meg már hirtelen rossz csapat vagyunk? A bizalmam töretlen Karim Benzema irányába is. Vannak gondjai mostanában a befejezésekkel, de biztos vagyok abban, hogy hamarosan újból jönnek majd a gólok tőle.

H csoport: Manchester United – Valencia 0-0

Megint nem lőtt gólt az MU, José Mourinho karrierjében először fordult elő, hogy csapata négy egymást követő otthoni mérkőzésén ne nyerjen. Az újabb gólképtelenséget egy videóval jellemzik, az alábbi jelenetsor megfelelően illusztrálja, milyen állapotban is van az angol csapat. Az Eric Bailly pocsék lövéséről szóló videó bejárta a közösségi felületeket és a médiát – ahogy írják, ebben minden benne van:

A portugál edző felemásan értékelte a látottakat, részben kritizálva csapata játékosainak képességeit.
Ez nem egy jó eredmény, de nem is rossz. A teljesítményünk elegendő lehetett volna a 3 ponthoz, így egy kissé csalódott vagyok.

Úgy látom, néhány fontos pozícióban nincs meg a megfelelő technikai tudásunk ahhoz, hogy jól felépítsük a támadójátékunkat.

A csatáraink önbizalma most nem a legjobb, ez sem könnyíti meg a helyzetet.

BL: 100 perces meccsen égett a Real, az MU-nak itt sem megy – videók