A darabokra szedett Kassai: "A TV-néző többet lát, mint a játékvezető"

A manchesteri BL-rangadó után "szétszedett" magyar bíró szerint kell a technikai segítség, de nem mindegy, hogyan.
Dudás Gábor 2016. november 3., csütörtök 8:17
A manchesteri BL-rangadó után "szétszedett" magyar bíró szerint kell a technikai segítség, de nem mindegy, hogyan.
Szerző: Dudás Gábor 2016. november 3., csütörtök 8:17

Mint ismeretes, komoly támadások érték Kassai Viktor tevékenységét a Manchester City-Barcelona BL-csatát követően, a magyar játékvezető két nagy hibát is elkövetett, igaz, mindkettőt csak többszöri visszajátszás után lehetett észrevenni.

Az elsőszámú hazai spori konkrétan a mérkőzésről ezúttal sem nyilatkozott, nyilatkozhatott az M4 Sport „Sportreggeli” c. műsorában, de beszélt arról is, hogyan segíthet majd a technika a hasonló kétes szituációk megítélésében. Messze még a megoldás…

- Hozzátartozik az életünkhöz, hogy nem csak a dicséretet, de a kritikát is el kell tudnunk viselni. Nagyon sok olyan szituáció van, amit sokféleképpen lehet értelmezni. Arra nekünk fel kell készülni, hogy a mérkőzések után kivesézik a teljesítményünket. Sokszor felmerült már az elmúlt években, évtizedben, hogy több technikai segítséget kapjanak a játékvezetők. Ki is próbáltak már ilyen rendszert, ami működget, működik, de még tesztelés alatt áll. Egy kétéves, 2016 és 2018 között tartó tesztfázist határozott meg a szabályalkotó testület, ennek a része lesz majd a klubvilágbajnokság is. Meg kell találni azt a módszert, ahogy előnyösen és hatékonyan tudjuk a technikát használni a videóbírót. A futball nagyon folyamatos játék, sok olyan időszak van, amikor nem áll le a játék, nehéz megtalálni azt a határt, hogy mikor alkalmazzuk a technikát, egyáltalán ki alkalmazza, ezek a gyakorlati kérdések azok, amelyek komplikálttá teszik a bevezetését.

Kassai azt is elárulta, miben más most a játékvezetés, mint mondjuk 20-25 éve, karriere kezdetén.

- Más a játékvezetés is, mint 20-25 éve, könnyű sosem volt. Picit áttolódott a fizikai felkészültség irányába, most már nem elképzelhető, hogy valaki hobiszinten vezessen mondjuk az NB I-ben vagy NB II-ben, de akár a megyei szintről is beszéhetünk. Edzések nélkül lehetetlen ezt a hivatást űzni. De mások a problémák is, 25 éve mondjuk sokkal kevesebb olyan eset volt, amiért mondjuk sárga lapot kellett adni, sokkal jobban résen kell lenni, többet kell fegyelmezni. Sokkal több a kamera is a pályák mellett, a TV-néző többet lát, mint a játékvezetők, a felvételek sokkal jobban megmutatják, ha esetleg tévedtünk.

A bíró szerint a megyei meccsek és a sokkal nagyobb téttel bíró nemzetközi találkozók is komoly stresszt jelentenek a játékvezetőknek, de ezzel nekik meg kell birkózniuk.

- Amikor megyei szinten működtem, az is nagyon stresszes munka volt, de ez az embert motiválja is. Ez egy verseny egymás között is, és szeretjük, ha van felelősségünk, ha minél nehezebb a feladat. Egy igazi versenyző-alkat szereti az ilyet – tette hozzá.

Kassai és csapata egyébként újabb komoly megmérettetés előtt áll: egyedüli európai bírói stábként lesznek majd ott a decemberi, Japánban megrendezésre kerülő klubvilágbajnokságon. Ring György és Tóth Vencel lesz Kassai két segítője. 

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz