Az UEFA elnöke komolyan változtatna az átigazolási időszakon

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin támogatja a nyári átigazolási időszak lerövidítésére vonatkozó terveket.
Privacsek András 2017. szeptember 7., csütörtök 7:10
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin támogatja a nyári átigazolási időszak lerövidítésére vonatkozó terveket.
Szerző: Privacsek András 2017. szeptember 7., csütörtök 7:10

A kontinentális szervezet első embere az angol The Timesnak eljuttatott közleményében úgy fogalmazott, nem tartja jónak, ha egy labdarúgó egy adott csapatban elkezdi a szezont, majd a transzferidőszak zárása után egy másik klub kötelékében folytatja.

- Tisztában vagyok azzal, hogy komoly megbeszélések zajlanak Európa-szerte az átigazolási időszak lerövidítéséről, s mi is fokozottan figyelünk ezekre - áll a szlovén sportvezető közleményében.

Ceferin azzal egészítette ki szavait, hogy a jelenlegi helyzet sok bizonytalanságot szül, s azon az állásponton van, hogy túl sokáig nyílik lehetőségük a csapatoknak játékosvásárlásra.

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő együttesek klubvezetői csütörtöki részvényesi ülésükön szavaznak arról, hogy a jövőben már a Premier League aktuális idényének rajtja előtt lezáruljon a szigetországi átigazolási időszak.

Idén augusztus 31. volt a játékosvásárlások és -eladások határideje annak ellenére, hogy a bajnoki küzdelem már augusztus 11-én elkezdődött. Több játékos – például a bajnok Chelsea-ben szereplő Diego Costa, a Liverpoolban játszó Philippe Coutinho, vagy a Swansea labdarúgója, Gylfi Sigurdsson – azért nem lépett pályára az első fordulókban aktuális csapatában, mert arra várt, hogy klubja eladja. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz