Itt a vége: Giggs 29 év után távozik az MU-tól

Elhagyja a Vörös Ördögöket a legenda.
admin 2016. július 2., szombat 13:51
Elhagyja a Vörös Ördögöket a legenda.
Szerző: admin 2016. július 2., szombat 13:51

 

Ryan Giggs 29 év után távozik a Manchester United labdarúgócsapatától - jelentette be a klub hivatalos honlapja. Mint azt a portugál menedzser, José Mourinho érkezésével feltételezni lehetett, Giggsnek nem jutott hely az új szakmai stábban.

Giggs 14 évesen került a klub utánpótlásába, a felnőtt csapatban - 1991-es bemutatkozását követően - összesen 963 mérkőzésen lépett pályára. A Premier League-t 13, a Bajnokok Ligáját két alkalommal nyerte meg, tavaly előtti visszavonulását követően Louis van Gaal szakmai stábjában dolgozott másodedzőként. A holland tréner távozásakor az is szóba került, hogy ő lesz a United vezetőedzője.

A 42 éves walesi Giggs szerződése még egy évig szólt, de az új vezetőedző, José Mourinho nem tartott igényt a munkájára, mert állandó asszisztense, Rui Faria lesz a segítője. (MTI nyomán)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz