A szerdai napon sajtóhírekre számolva beszámoltunk arról, hogy a 23 éves, 2-szeres magyar válogatott támadó, Balogh Norbert az angol másodosztályban szereplő Hull City edzésein vesz részt, melyet a klub később hivatalosan is megerősített.

Korábban Grant McCann vezetőedző fontolóra vette a magyar labdarúgó szerződtetését, és fenntartásai voltak az erőnléti állapotával kapcsolatban, továbbá azt is szemügyre vette, mennyire illik bele az általa elképzelt játékstílusba, azonban úgy tűnik, meggyőzte a szakembert a teljesítményével.

A klubhonlap tájékoztatása szerint Balogh egy évre kötelezte el magát a Hullhoz, a szerződése pedig tartalmaz egy további opciós idényt is.

Balogh pályafutását szülővárosában Hajdúböszörményben kezdte, majd megfordult a DASE, a DSI, a Vasas az Újpest és a Debrecen csapatában. 2014-ben a DVSC fiókcsapata, a Létavértes igazolta le, majd ugyanebben visszatért a Lokihoz, ahonnan 2016-ban a Palermóhoz vezetett az útja. Az olaszországi kitérő után a ciprusi APOEL-nél szerepelt kölcsönben, ahol 12 tétmeccsen lépett pályára és két gólt szerzett. Miután az olasz klubot kizárták és a negyedosztályba került, többek között Balogh szerződését is felbontották, így szabadon igazolhatóvá vált a válogatott támadó.

A Championshipben szereplő együttes egy győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel kezdte az új szezont, így jelenleg a 20. helyen áll a tabellán.

Légiósok: Döntést hozhatnak a magyar válogatott játékos jövőjéről – sajtóhír