Hatalmas pedofilbotrány az angol fociban

 Nyilvánosságra hozták a Liverpool volt focistáját is érintő pedofilbotrány utáni vizsgálat eredményeit. A brit rendőrség tájékoztatása szerint az ügyeknek már 560 áldozata és 252 beazonosítható gyanúsítottja van.
Privacsek András 2017. április 20., csütörtök 20:43
 Nyilvánosságra hozták a Liverpool volt focistáját is érintő pedofilbotrány utáni vizsgálat eredményeit. A brit rendőrség tájékoztatása szerint az ügyeknek már 560 áldozata és 252 beazonosítható gyanúsítottja van.
Szerző: Privacsek András 2017. április 20., csütörtök 20:43

A Nemzeti Rendőrfőnöki Tanács (NPCC) által folytatott vizsgálat kedden nyilvánosságra hozott adatai alapján az áldozatok 96 százaléka fiú, döntően négytől húszéves korig. Az NPCC eddig 1432 ügyet vizsgált meg, amelyekhez 311 amatőr és profi klubnál gyűjtött információt. A rendőrség tudomására jutott 25 olyan eset, amely nem a labdarúgással, hanem más sportágakkal – atlétika, birkózás, golf, harcművészet, krikett, rögbi, tenisz, torna, úszás, vitorlázás – hozható összefüggésbe.

A brit rendőrség decemberben jelentette be, hogy az utánpótláskorú labdarúgókat érintő szexuális zaklatási ügy szálai az 1970-es évekig vezethetőek vissza. A hatóságok az egész országra kiterjedő vizsgálatot indítottak, mivel egy korábbi játékos, Andy Woodward elárulta, hogy az ifjúsági csapat edzője szexuálisan zaklatta. Egyben felszólított mindenkit, hogy akivel ilyesmi történt, hozza nyilvánosságra az esetet.

Woodward és Walters a Crewe Alexandra egyik edzőjéről mondta azt, hogy zaklatta őket, a cheshire-i rendőrséghez további tizenegy bejelentés érkezett azóta – írja a BBC. Az edzőt, Barry Bennellt egyébként 1998-ban el is ítélték, kilenc évet ült szexuális zaklatás miatt, majd tavaly újabb ítélet született ellene. Arról nem lehetett tudni, pontosan kiket zaklatott, egészen addig, amíg Woodward nyilvánosság elé nem állt. Az exjátékos elmesélte: 11 éves korában kezdődtek a zaklatások, előbb csak taperolta, majd meg is erőszakolta a trénere, aki négy éven át tartotta rettegésben.

 Néhányan ennek a televízió nyilvánossága előtt tettek eleget, ezért is robbant ki országos botrány az ügyből.

Köztük volt a Liverpool, a Manchester City, a Tottenham és más, kisebb angol csapatok egykori támadója, majd középpályása, Paul Stewart is. Amint arról tavaly novemberben beszámoltunk, Stewartot 11-től 15 éves koráig egy olyan edző zaklatta, aki szülei bizalmába férkőzött, így gyakran elengedték vele edzésekre vagy szabadidős programokra. A pedofil autójában és saját otthonában is simogatta, zaklatta áldozatát. Emellett megfenyegette Stewartot: ha bárkinek beszél, megöli a szüleit és két testvérét. Az edző rávette Stewartot és egy csapattársát, hogy együtt szerezzenek neki szexuális örömöket. Az exfocista állítása szerint már felnőttként találkozott egy nála négy évvel idősebb játékossal, aki szintén beszámolt ilyen esetekről. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz