Nem született gól a Premier League vasárnapi londoni derbijén, David Luiz pedig negatív főszereplő lett.
Csak kapufáig (Ramsey) és meg nem adott gólig (Mustafi) jutottak a felek a Stamford Bridge-en, ahol Antonio Conte először vezette döntetlenig csapatát, mióta Angliába igazolt.
A hazaiak brazil válogatott védője, David Luiz pedig tett róla, hogy róla szóljon nagyrészt a találkozó, előbb Koscielny fejébe ollózott, majd közelebbről megismerkedett egy fotóssal és reklámtáblával is, a hajrában pedig kőkeményen beleszállt Sead Kolasinacba, azonnal kapta is Oliver játékvezetőtől a piros lapot.
Az Ágyúsok az utolsó percekben em tudták azonban kihasználni már emberelőnyüket, 0-0 lett így az Arsenal-Chelsea.
Premier League, 5. forduló:
Chelsea – Arsenal 0-0 - piros lap: David Luiz (Chelsea, 87.)
17.00: Manchester United – Everton
Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.