Egyértelműen kevés játéklehetőséget kap, Didier már beszélt is vele erről

– utalt a Deschamps szövetségi kapitány és Giroud közötti egyeztetésre Guy Stephan, a francia válogatott másodedzője. Hozzátette: az Arsenal 31 éves támadójának nagyon jó a mérkőzésenkénti gólmutatója, de az elkövetkezendő hetekben megoldást kell találnia arra, hogy pályára lépjen.

Az angol bajnokság 2017/18-as idényének eddig lejátszott tizenöt fordulójában a támadó tizenkétszer lépett pályára – háromszor volt eredményes -, de egyszer sem volt kezdő, összesen csupán 234 percnyi játéklehetőséget kapott. A korábban stabil kezdőjátékos Giroud honfitársa, Alexandre Lacazette nyári szerződtetésével a kispadra szorult. Az Arsenal vezetőedzője, Arsene Wenger az Európa Ligában és az angol Ligakupában számított kezdőként a játékára.

Olivier Giroud 69 válogatott mérkőzésén 29 gólt szerzett, tagja volt a 2012-es Eb-n szerepelt francia válogatottnak, valamint ott volt a 2014-ben vb-negyeddöntős, 2016-ban Eb-döntős együttesben.

A franciák a jövő évi vb csoportkörében – sorrendben – Ausztráliával, Peruval és Dániával találkoznak. (MTI)