A világ egyik legjobb bírója Ázsiába szerződik a Premier League helyett

Az angol bajnokság helyett a jövőben Szaúd-Arábiában fog dolgozni Mark Clattenburg, akit a tavalyi év legjobb játékvezetőjének választott a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS.
Mokány Lajos 2017. február 16., csütörtök 17:20
Az angol bajnokság helyett a jövőben Szaúd-Arábiában fog dolgozni Mark Clattenburg, akit a tavalyi év legjobb játékvezetőjének választott a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS.
Szerző: Mokány Lajos 2017. február 16., csütörtök 17:20

 

Távozását az angol játékvezetői testület csütörtökön jelentette be, ő veszi át a helyi játékvezetői testület irányítását az ugyancsak brit, és korábban a Premier League-ben dolgozó Howard Webbtől. Webb a múlt hét óta már az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) segíti a videotechnológia fejlesztését.

A 41 éves Mark Clattenburg fújta a sípot többek között a tavalyi Európa-bajnoki döntőben és a Bajnokok Ligája fináléjában, valamint ő vezette a 2012-es londoni olimpia férfi tornájának döntőjét is. Azt már decemberben jelezte, hogy szívesen vállalna munkát a szigetországon kívül. Az még nem vált hivatalossá, mikortól dolgozik új állomáshelyén.

Clattenburg a bejelentés után Twitter-oldalán köszönetet mondott mindazoknak, akik biztató üzenetet küldtek neki. "Remek volt Angliában, de ideje továbblépni" – tette hozzá. (MTI/hvg.hu)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz