Kövesd a 12 órától kezdődő sorsolást nálunk!

 

 

A BL-sorsolás 12 órakor kezdődik Nyonban. Elsőként az első selejtezőkör nyolc csapata kap ellenfelet, majd jön a második kör, ahol már a nem kiemelt magyar bajnok, a Ferencváros is érdekelt lesz.

A második selejtezőkör 34 érdekelt csapatát kisebb csoportokra osztotta az UEFA, amelynek értelmében a Ferencváros a 2. csoportba került, így a következő kiemelt ellenfeleket kaphatja:

A Ferencváros lehetséges ellenfelei: APOEL (ciprusi), Legia Warszawa (lengyel), Ludogorets Razgrad (bolgár), Astana (kazah), Skënderbeu* (albán), Dinamo Tbilisi (grúz)

Az első mérkőzéseket július 12-én és 13-án, a visszavágókat 19-én és 20-án játsszák majd le a második körben.


 

12:19: A zöld-fehérek csak abban az esetben játszanak az albánokkal, ha a Sportdöntőbíróság július 5-i vagy 6-i ülésén nem zárja ki a csapatot.

12:15: Megvan a Fradi ellenfele az albán Skënderbeu személyében!

Az első selejtezőkör 2. párharcának továbbjutója – APOEL (ciprusi)
Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai) – Legia Warszawa (lengyel)
Ludogorec (bolgár) – Mladoszt Podgorica (montenegrói)
Dinamo Tbiliszi (grúz) – az első selejtezőkör 4. párharcának továbbjutója
Zalgiris Vilnius (litván) – Asztana (kazah)
Skënderbeu (albán) – Ferencváros (magyar)

12:10: Az első kör párosítása:

Flora (észt) – Lincoln Red Imps (gibraltári) 
The New Saints (walesi) – Tre Penne (San Marinó-i) 
Valletta FC (máltai) – B36 Tórshavn (feröeri) 
FC Santa Coloma (andorrai) – Alaskert (örmény)

12:08:  Elsőként az első selejtezőkör nyolc csapatát sorsolják, ez zajlik most.

12:00: Hamarosan kezdődik a sorsolás, tartsatok velünk!

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat