Nemcsakfoci: Megvan az olimpia új időpontja

A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget.
Privacsek András 2020. március 29., vasárnap 13:51
A New York Times és az NHK japán állami műsorszolgáltató egyaránt úgy értesült, hogy 2021. július 23-án veszi kezdetét a tokiói olimpia, és augusztus 8-án ér véget.
Szerző: Privacsek András 2020. március 29., vasárnap 13:51
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az ötkarikás játékokat a koronavírus-járvány miatt kedden halasztotta el a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amely pénteken azt közölte a nemzetközi sportági szövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok vezetőivel, hogy a széleskörű egyeztetéseket követően három héten belül jelenti be az új időpontot.

Az amerikai napilap szerint sokkal valószínűbb, hogy korábban, akár már napokon belül megtörténik az új dátum hivatalos bejelentése, erről árulkodik az is, hogy vasárnap rendkívüli ülést tart a NOB végrehajtó bizottsága.

A cikk szerint nem véletlen, hogy szinte napra pontosan ugyanakkor rendezhetik az olimpiát jövőre, amikor idén nyáron lett volna, hiszen ez a legjobb időszak az NBC Universal számára, amely több mint egymilliárd dollárt fizet a játékok egyesült államokbeli médiajogaiért.

Ez változatlanul azt jelenti, hogy a tokiói nyár legmelegebb periódusában zajlanak majd a versenyek, pedig néhány nemzetközi sportági szövetség az enyhébb időjárás miatt javasolta a tavaszi rendezést, ez azonban sértené a legjelentősebb európai labdarúgó-bajnokságok, valamint az észak-amerikai profiligák (NHL, NBA, MLB) érdekeit. A NOB ezen kívül biztosan el akarja kerülni az ütközést a szintén jövő nyárra halasztott labdarúgó Európa bajnoksággal is.

Az Oregon állambeli Eugene-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság elvileg nem okoz fejfájást a NOB vezetőinek. Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség elnöke ugyanis pénteken közölte, hogy azt szinte biztosan elhalasztják 2022-re.

Mark Adams, a NOB szóvivője szombaton csupán annyit reagált: az új időpont egyelőre csak spekuláció. (MTI)

Átigazolások
Újpest
A Lila Sector szerint az edzőtáborban több Újpest-játékos is lehetőséget kaphat az NB III-as keretből: Pataki Zoltán, Moustapha Ndiaye, és Andrej Mladenovic is a Szélesi Zoltán vezette stáb kiválasztottja lehet.
Szpari
Bitri távozik
Eneo Bitri távozik a Nyíregyházától. A Győrből érkezett belső védő szerződése a nyáron lejárt, és bár a klub szeretett volna hosszabbítani és új megállapodást kínált neki, a játékos végül a váltás mellett döntött.
NB I
Hazai átigazolási hírek
NB I-es átigazolási körkép: így állnak a magyar élvonal klubjai a nyári érkezők, a távozók és a jelöltek terén.
Tovább az összes átigazoláshoz