A norvég Vipers Kristiansand lesz a címvédő Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligájának elődöntőjében. A mérkőzést a sorozat Budapesten, májusban rendezett négyes döntőjének első játéknapján kerül sor
A két csapat azonos csoportban szerepelt a középdöntőben: a magyar együttes hazai pályán 33-29-re, idegenben pedig 33-26-ra győzött a norvégok ellen. A 23 BL-mérkőzés óta veretlen magyar csapat 12. alkalommal jutott elődöntőbe a legrangosabb európai kupasorozatban.
A másik ágon az orosz Rosztov-Don és a francia Metz HB találkozik.
A sorsolást kedden rendezték a magyar fővárosban, a Sport Televízió stúdiójában. A női BL hatodik budapesti négyes döntőjét május 11-én és 12-én rendezik.
Az elődöntőket szombaton 15.15-től és 18 órától játsszák - a meccsek sorrendje a televíziókkal történő egyeztetés után válik hivatalossá -, másnap 15.15-től kerül sor a bronzmérkőzésre, 18 órától pedig a döntőre. (MTI)
Átigazolások
Ex-Fradi
Keane befuthat Skóciában
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.