Nemcsakfoci: Kirúgták a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányát

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége kedden felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.
Dudás Gábor 2020. január 7., kedd 18:42
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége kedden felmentette tisztségéből Kim Rasmussent, a magyar női válogatott szövetségi kapitányát.
Szerző: Dudás Gábor 2020. január 7., kedd 18:42

Az MKSZ tájékoztatása szerint az elnökség felkérte Pálinger Katalin alelnököt és Novák András operatív igazgatót, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat Danyi Gáborral és Elek Gáborral. A tervek szerint a Bajnokok Ligája-címvédő Győr, valamint a Ferencváros vezetőedzője együtt látná el a szövetségi kapitányi feladatokat a március 20-22-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtornán, valamint azt követően a Montenegró elleni Európa-bajnoki selejtezőkön.

A dán Kim Rasmussen a lengyel válogatottal 2013-ban és 2015-ben is negyedik lett a világbajnokságon, majd 2016-ban a román CSM Bucuresti csapatát Bajnokok Ligája-győzelemig vezette. A magyar válogatott élére 2016 májusában nevezték ki, azóta a nemzeti együttes története legrosszabb Európa-bajnoki, és két legrosszabb világbajnoki helyezését produkálta. A kontinenstornán 2016-ban a 12., 2018-ban a hetedik helyen végzett, a vb-n 2017-ben 15., tavaly pedig 14. lett.

Decemberben, a Japánban rendezett olimpiai kvalifikációs vb-n a magyarok a csoportkör utolsó fordulójában egy góllal kikaptak Romániától, így nem jutottak a középdöntőbe. Rasmussent a meccsen előbb sárga lappal figyelmeztették, majd a hajrában a reklamálása miatt kétperces kiállítással sújtották csapatát. A játékvezetői tévedésekkel tarkított összecsapás után az edző sportszerűtlenül viselkedett, nem megfelelő szóhasználattal élt a sajtótájékoztatón, ezért a nemzetközi szövetség (IHF) azonnali hatállyal felfüggesztette, ám a vizsgálatot azóta sem folytatta le ellene, ezért nem tudni, milyen büntetés vár rá.

A válogatott a rossz szereplés ellenére kijutott az olimpiai selejtezőtornára, ahol Szerbia, Kína, valamint Oroszország lesz az ellenfele márciusban. Az első két helyezett indulhat a nyári, tokiói játékokon. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz