Nemcsakfoci: Ismét bizonyítana a világbajnok magyar öttusázó

Kovács Sarolta, a 2016-os év egyéni öttusa világbajnoka szeretné bizonyítani, hogy miként az idény elején, úgy a következő versenyen is tud dobogós helyen végezni.
Csakfoci Admin 2019. május 25., szombat 20:20
Kovács Sarolta, a 2016-os év egyéni öttusa világbajnoka szeretné bizonyítani, hogy miként az idény elején, úgy a következő versenyen is tud dobogós helyen végezni.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. május 25., szombat 20:20

A székesfehérvári versenyző ezt arra reagálva mondta az MTI-nek a világkupa-sorozat negyedik állomásának helyszínén, Prágában, hogy nem sikerült döntőbe jutnia.

Nem fordult velem még elő, hogy kiestem volna bármilyen versenyen. Talán most tényleg kellett nekem ez, hogy szedjem össze magam" - utalt arra, hogy az előzmények nem voltak kedvezőek a számára és nem is tudott megfelelően felkészülni.

"Két héttel ezelőtt még beteg voltam. Már én is öregszem, nem megy olyan egyszerűen, hogy ha kihagyok, akkor könnyen vissza tudok állni" - kereste a korai búcsú okát a 28 éves öttusázó, aki a három héttel ezelőtti, székesfehérvári versenyen, hazai közönség előtt egészségi állapota nem indulhatott el. Mint mondta, sok edzés kimaradt az utóbbi hetekben és az egész felkészülése alatt is voltak kihagyásai.

"Fizikálisan és lelkileg is össze kell szednem magam. Ez talán most egy utolsó pofon volt vagy inkább löketnek hívnám, figyelmeztetésnek, hogy még jobban odafigyeljek. Hogy húzzak egy vonalat, és mindent az öttusának rendeljek alá" - folytatta.

A magyar csapattal az elmúlt években sorozatban háromszor világbajnok Kovács Sarolta elismerte, hogy nem volt felkészülve a prágai világkupára, emiatt talán nem is kellett volna elindulnia, de abból a szempontból meg szüksége volt rá, hogy pontokat szerezzen a világkupadöntőn való induláshoz.

A finálét június végén rendezik Tokióban, ahol - túl azon, hogy a győztes olimpiai kvótához jut - értékes tapasztalatokat lehet szerezni az olimpiai körülményekről.

A vk-döntő Kovács Sarolta szerint még nem úszott el számára, elsősorban az év eleji, Kairóban szerezett bronzérme miatt, valamint azért, mert van országonkénti létszámkorlátozás és lehetnek visszamondások is.

"Van még esély, de én inkább most arra törekszem, hogy jobban fókuszáljak, jobban összeszedjem magam és kijavítsam a hibáimat. Emberek vagyunk mi sportolók is, nem robotok" - fogalmazott.

Hozzátette: nagyon sokáig tudott időnként nehezebb körülmények között is jól teljesíteni.

"Minden ember életében vannak nehézségek, magánéleti vagy bármilyen más problémái, és úgy is helyt kell állnia. Én is próbáltam... Ettől függetlenül a mostani eredményből nem kell messzemenő következtetést levonni, bárkivel előfordul, hogy kiesik. Nagyon sok idő van még az olimpiáig, jó úton járok, hogy a gondjaim megoldódjanak. Most jön az Európa-bajnokság, azután a világbajnokság, és ahogy az év elején bizonyítottam, hogy tudok dobogóra állni, szeretném bebizonyítani, hogy a következőn is tudok" - fogalmazta meg céljait. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Németh Hunor Vajk
Hosszú távú szerződést írt alá a dán Köbenhavnnál az U17-es magyar válogatott játékos, Németh Hunor Vajk.
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Tovább az összes átigazoláshoz