A magyar szövetség (MKOSZ) szerdai tájékoztatása szerint kormányzati támogatással, Sopron városa, az MKOSZ és a Sopron Basket összefogásával ismét Sopronban találkoznak a kontinens legjobb csapatai. Az erről szóló megállapodást Kamil Novak, a FIBA európai szekciójának igazgatója és Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára írta alá.

A pénteki elődöntőben a Sopron Basket a címvédő orosz UMMC Jekatyerinburggal csap össze, míg a szintén orosz, 2017-ben győztes Dinamo Kurszk a 2015-ben első cseh ZVVZ USK Praha együttesével néz szembe. A szezont a bronzmérkőzés és a döntő zárja vasárnap.

Sopron már bizonyította, hogy remek házigazda, legyen szó a 2015-ös Európa-bajnokságról, különböző utánpótlás tornákról, vagy a tavalyi Euroliga Final Fourról – mondta Kamil Novak.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést – nyilatkozott Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. – Külön köszönet a magyar kormánynak, hogy mellénk állt, s anyagilag is támogatja a női klubkosárlabda európai ünnepét. Magyarországon a sport stratégiai terület, egyre több rangos sporteseményt szerveznek, mert egy vendég- és sportszerető nép vagyunk. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a női Euroliga Final Four.

Nemcsak a Sopron Basket tért vissza a négyes döntőbe, hanem a négyes döntő is visszatért Sopronba. Számomra ez egyet jelent azzal, hogy nincs lehetetlen! – jelentette ki Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője.

Magyarországon eddig kétszer került sor Euroliga négyes döntőre: házigazdaként előbb a MiZo Pécs 2004-ben bronzérmes lett a szezonzáró tornán, míg tavaly a Sopron ezüstérmesként végzett. (MTI)

Az Euroliga négyes döntőjébe jutott magyar csapatok helyezései

2001, Messina: MiZo-Pécsi VSK 3.
2004, Pécs: MiZo-Pécsi VSK 3.
2005, Szamara: MiZo-Pécsi VSK 4.
2009, Salamanca: MKB-Euroleasing Sopron 4.
2018, Sopron: Sopron Basket 2.

Az elmúlt tíz év bajnokai

2009: Szpartak Moszkva (orosz)
2010: Szpartak Moszkva
2011: Salamanca (spanyol)
2012: Valencia (spanyol)
2013: Jekatyerinburg (orosz)
2014: Galatasaray (török)
2015: USK Praha (cseh)
2016: Jekatyerinburg
2017: Dinamo Kurszk (orosz)
2018: Jekatyerinburg