Nemcsakfoci: Hosszabbított a Fehérvár AV19 hokicsapatának csékája

Szerződést hosszabbított Kóger Dániel, a Fehérvár AV19 jégkorongklub csapatkapitánya. A székesfehérváriak csütörtöki tájékoztatása szerint a 29 éves hokis új megállapodása a következő idény végéig szól.
Csakfoci Admin 2019. március 28., csütörtök 20:02
Szerződést hosszabbított Kóger Dániel, a Fehérvár AV19 jégkorongklub csapatkapitánya. A székesfehérváriak csütörtöki tájékoztatása szerint a 29 éves hokis új megállapodása a következő idény végéig szól.
Szerző: Csakfoci Admin 2019. március 28., csütörtök 20:02

A tapasztalt támadó – aki decemberi súlyos térdsérülése után a rehabilitációját végzi – 1996-ban lett a klub igazolt játékosa, majd 2007-ben Salzburgba távozott, ahonnan két év után visszatért, 2010-ben pedig az Egyesült Államokba szerződött, és négy szezont követően csatlakozott ismét a Fehérvár AV19-hez.

Hiszek abban, hogy a legjobb idényemet még nem sikerült lefutnom, még több van bennem annál, amit az elmúlt években láthattak, vagy amit a sérülések miatt nem tudtam megmutatni. Bízom benne, hogy a következő szezonban ezt meg tudom mutatni, és újra egy olyan csapat jön össze, amely rájátszásba jut, és aztán a bajnoki címért harcol” – nyilatkozta.

A fehérváriak a mostani szezonban a negyeddöntőig jutottak az osztrák ligában (EBEL), Kóger 21 mérkőzésen öt gólt ütött, és nyolc gólpasszt adott. (MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz