A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton győzött a Brit Nagydíjon, a Formula-1-es világbajnokság idei negyedik futamán.
Lewis Hamilton az utolsó körben defektet kapott, de akkora előnye volt, hogy így is be tudott érni az első helyen a Brit Nagydíjon.
A címvédő és jelenlegi éllovas mögött csapattársa, a finn Valteri Bottas beérhetett volna a második helyen, de ő is defektet kapott két körrel a vége előtt. A dobogóra a brit mellett így Max Verstappen (Red Bull) és Charles Leclerc (Ferrari) állhatott fel.
A verseny elején Albon és Magnussen ütközése miatt a biztonsági autót is a pályára kellett hívni, majd az orosz Kvjat egy defekt utáni komoly bukása miatt is lassabban körözhettek csak a versenyzők.
A Brit Nagydíj hivatalos végeredménye:

Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.