A világranglistán 37., 27 éves nyíregyházi játékos, aki a múlt héten igazolt az MTK-hoz, a hétfői nyitókörben a 12. helyen kiemelt georgiai Nikoloz Baszilasvilivel (17.) csapott össze, és 2 óra 5 perc alatt, három játszmában nyert.

A 46 percig tartó első szettben 5:5-ig fej fej mellett haladtak a felek, ekkor a magyar játékos elvette Baszilasvili adogatását, majd ismét hozta a sajátját, s ezzel előnybe került. A georgiai rivális a második játszma második játékában brékelte Fucsovicsot, s előnyét megtartva újabb 44 perc elteltével sikerült egyenlítenie.

Az egyoldalú döntő szettben a magyar játékos a második és a negyedik gémben is elvette ellenfele adogatását, a sajátját pedig rendre hozta, így 5:0-ra elhúzott, s bár Baszilasvili hat meccslabdát hárított, közben szépített is, végül már nem volt számára visszaút a mérkőzésbe.

A két teniszező ötödször találkozott egymással, Fucsovics negyedszer nyert. A következő ellenfele a francia Adrian Mannarino (58.) és a brit Cameron Norrie (56.) találkozójának továbbjutója lesz.

A magyar játékos – aki néhány hete új edző, a francia Olivier Tauma irányításával készül – párosban is indul a versenyen, az argentin Guido Pellával alkotott duójuk első ellenfele az olasz Matteo Berrettini, Fabio Fognini kettős lesz. (MTI)

Végeredmény, egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért)

Fucsovics Márton – Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 12.) 7:5, 3:6, 6:1