Nemcsakfoci: Egy világbajnok már megvan a Forma-1-ben

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében.
Dudás Gábor 2019. október 13., vasárnap 19:05
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében.
Szerző: Dudás Gábor 2019. október 13., vasárnap 19:05

A 30 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, pályafutása hatodik futamgyőzelme, Szuzukában pedig ez az első sikere.

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a másik Mercedesszel az ötszörös vb-győztes, címvédő brit Lewis Hamilton végzett.

A rajtnál a harmadik kockából induló Bottas gyakorlatilag kikerülte az első sorból startoló két Ferrarit, Vettelnek és Charles Leclerc-nek ugyanis nem sikerült igazán jól elkapnia a piros lámpák kialvásának pillanatát. Hamilton negyediknek sorolt be, Max Verstappen (Red Bull) pedig az első kanyarban megpróbált a külső íven elhúzni legalább az egyik Ferrari, Leclerc mellett, de nem sikerült neki. A két autó összeütközött, Verstappennek később a sérült versenygéppel fel is kellett adnia a futamot, míg Leclerc a boxba hajtott elsőszárny-cserére, és csak a mezőny végén tudott visszatérni a pályára.

Az élen Bottas, Vettel, Hamilton volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, amely az első kerékcserék után sem változott, aztán Vettel a 31. körben másodszor is kiment a boxba új gumikért.

Bottas a 37. körben kapott ismét friss abroncsokat, Hamilton pedig tíz körrel a leintés előtt járt másodszor a boxban kerékcserén.

A hajrában Bottas senkitől sem zavartatva haladt a siker felé, Hamilton pedig üldözte, majd utol is érte Vettelt, de nem tudta megelőzni, és meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A vb-címvédő brit versenyzőnek az egyéni vb-pontversenyben így is 64 pont az előnye a második Bottas előtt négy futammal az idény zárása előtt.

A vb két hét múlva, Mexikóban folytatódik. (MTI)

Formula 1, Japán Nagydíj, a végeredmény:

1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:21:46.755 óra

2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 13.343 másodperc hátrány

3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.858 mp h.

4. Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull) 59.537 mp h.

5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:09.101 perc h.

6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.

7. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1 kör h.

8. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 1 kör h.

9. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1 kör h.

10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1 kör h.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz