Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Nürburgringen zajló Forma-1-es Eifel Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az élről.
A 31 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 14. pole pozíciója.
Valtteri Bottas mellől hatszoros világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja el.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája kiváló időmérőt futott, és a negyedik rajthelyet szerezte meg, miközben csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel csak 11. lett.
A kanadai Lance Stroll helyére beugró Nico Hülkenberg "bemelegítés" és gyakorlás nélkül csak olyan köridőt tudott teljesíteni a Racing Point volánja mögött, mellyel az utolsó rajtkockába kvalifikálta magát.
A 60 körös Eifel Nagydíj vasárnap 14.10 órakor kezdődik. (MTI)
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.