A koronavírus veszélye miatt májusra halasztják a női olimpiai vízilabda selejtezőtornát, amelyet jövő vasárnaptól rendeztek volna meg az olaszországi Triesztben.
A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) csütörtöki tájékoztatása szerint május 17. és 24. között ugyanúgy Trieszt lenne a házigazda, azonban egy hónappal a viadal előtt az illetékesek felülvizsgálják a helyzetet, és ha a körülmények ezt nem teszik lehetővé, akkor másik rendezőt keresnek. A tervet még a FINA legfőbb vezetésének jóvá kell hagynia.
A tornán az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott is érdekelt, Bíró Attila együttese Görögországgal, Kazahsztánnal, Izraellel és Új-Zélanddal szerepel egy csoportban. A másik csoportban Hollandia, Olaszország, Szlovákia, Franciaország és Üzbegisztán kapott helyet, a tornáról az első két csapat harcolja ki utolsóként a tokiói kvótát. (MTI)
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)