Mahir Saglik remek döntést hozott azzal, hogy az NB I-be igazolt. Egy német lapnál a korábbi Real-játékos Joseluval, valamint a Mario Balotellit és Kylian Mbappét is előző Ivan Santinivel került egy listára.

Érdekes listára került fel a Vasas rutinos támadója, Mahir Saglik. A sport.de olyan korábbi Bundesliga-játékosokra hívta fel a figyelmet, akik egy másik országban újra fénykorukat élik. A három játékos közé bekerült az angyalföldiek labdarúgója is.

Saglik korábban volt a Wolfsburg, a Karlsruhe, a Paderborn, a Bochum és a St. Pauli játékosa is, 34 esztendősen azonban úgy döntött, új kalandba vág bele és az NB I-be szerződött. A lap szerint ez kiváló döntésnek bizonyult. A támadó  a bajnokságot és a kupát is figyelembe véve idén már 12 találatnál jár, legutóbb a Fradi elleni összecsapáson szerzett győztes gólt, amivel ráadásul a korábban szintén a Bundesligában dolgozott Michael Oenning az ugyancsak német múltú Thomas Dollt szomorította.

Saglik a Vasassal az európai kupaindulást jelentő helyekért is harcban van, és a Honvéd, valamint a Videoton mellett egyedüli együttesként van még reális esélye a bajnoki címre is.

 

A sport.de listáján a másik két labdarúgó egyike a korábbi Real-labdarúgó Joselu, aki jelenleg a Stoke City kölcsönjátékosaként a Derportivóban talált magára. Legutóbb a Málaga elleni mérkőzést döntötte el.

Harmadikként pedig a korábbi Ingolstadt-játékos Ivan Santini áll, aki a francia élvonalbeli Caenben remekel. A labdarúgó 13 gólnál jár, amivel Mario Balotellit, valamint a szinte az összes sztárcsapat által csábított Monaco-sztárt, a tegnap a Dortmundnak is gólt szerzett, 18 esztendős Kylian Mbappét is megelőzi a góllövőlistán.  

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

Friss hírek

 

 

Ezek pörögnek

 
 

 

Az összes friss hír

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat